A sikeres fuvarozók szakmai lapja

Ügyfélszolgálat: +36/20-42-300-42
E-mail: info@ujmedia.eu

Cikkek

Idén is Magyar Szállítmányozók Napja

A Magyar Szállítmányozók Szövetsége 2024. május 22-23. között Visegrádon rendezi meg a szállítmányozási és logisztikai szakma egyik legjelentősebb eseményét. A rendkívül színes és változatos előadások nemcsak a szállítmányozási és logisztikai szakma képviselői, hanem a fuvarozók, illetve a nagyvállalatok, termelő cégek és a kereskedelemmel foglalkozó vállalatok logisztikai vezetői és beszerzői számára

Tovább »
Forgalomkorlátozás

Április 25-én rendkívüli osztrák forgalomkorlátozás az Olaszországba közlekedőknek

Az április 25-i olasz forgalomkorlátozás miatt az osztrák hatóságok is napközbeni kamionstopot rendeltek el az A12 (Inntal) és az A13 (Brenner) autópályákon.  A rendkívüli korlátozás az Olaszország irányába közlekedő 7,5 tonna össztömegű járművekre érvényes 11 és 22 óra között. Forrás: Osztrák közlöny (Bundesgesetzblatt)

Tovább »
Vállalkozás

Hogyan hat a fuvarozásra a vörös-tengeri válság?

A vörös tengeri válság elsősorban a gyártó és kereskedelmi vállalatokat érinti súlyosan. Ám ha elkezd csökkenni a Közel-Keletről érkező nyersolaj, azt már a szállítmányozó és a fuvarozó cégek is érezni fogják. És még egy negatív hatással lehet számolni: mivel a szállítmányozók teljes szállítási feladatra adnak árajánlatot, a tengeri szállítás megemelkedett

Tovább »
Cikkek

Új intézkedés: be kell jelenteni a mezőgazdasági termékek behozatalát

Április 16-tól kötelezően be kell jelenteni a NÉBIH-nek a Magyarországra behozott mezőgazdasági termékeket. A bejelentést vagy a termék értékesítőjének, vagy a fuvarozónak kell megtennie, legkésőbb a behozatalt megelőző 24 órával. A bejelentés dokumentációjának a sofőrnél kell lennie az országba történő belépéskor.  Az ukrajnai háború következményeként tartja fenn Magyarország az egyes

Tovább »
Előfizetői tartalom

Vizsga nélküli GKI képzések: miért nincs elég?

Nehézkesen indultak a vizsga nélküli felújító képzések. Van elég képzőhely, de hiányoznak a gyakorlati képzéshez szükséges szimulátorok.   Az ország nyugati felében keresek vizsga nélküli GKI felújító képzést a sofőrjeimnek. Több iskolát is felhívtam, de csak júniusi-júliusi képzésre vannak szabad időpontok. Ez pedig baj, mert többüknek május végén lejár a kártyája, így nem ülhetnek majd volán […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Korrektül fizetni és emberi hangon beszélni

Mi kell ahhoz, hogy meg tudjuk tartani az embereket? Az állandósult gépkocsivezető-hiány miatt érdemes jobban odafigyelni a sofőrök megtartására. De hogyan lehet megbecsülni a jó gépkocsivezetőt, mit tegyünk azért, hogy jól érezze magát, és szívesebben dolgozzon nálunk, mint máshol? Sofőröket kérdeztünk arról, hogy mitől jó egy cégnél, s mi az, ami miatt azonnal menekülőre fogják. […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Hogyan ösztönözhetők a járművezetők?

Nincs mindenkinél működő motivációs eszköz, hiszen mindannyian mások vagyunk. A különböző korosztályok igényei is eltérőek. Ezeket nem árt figyelembe venni, pláne, hogy a sofőrök jellemzően az idősebb, a vezetők, irányítók pedig a fiatalabb korosztályból kerülnek ki.   Papp Zoltán A logisztikára szakosodott álláskereső portál, a LogiJobs társalapítója. Szakmabeli, korábban maga is vezetett logisztikai céget, így […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Kell-e középfokú végzettség a vállalkozás szakmai irányításához?

Magyarországon a kettős minimálbér kötelezettsége feladja a leckét a vállalkozóknak. Sok esetben kérdéses, hogy egy-egy munkakör kapcsán a minimálbért vagy a garantált bérminimumot kell-e megadni?  A szakmai irányítói feladatokat társas vállalkozóként látom el a cégben, amelyhez elvégeztem az árufuvarozó vállalkozói szakmai irányító tanfolyamot is. Ez a képzés szakképzésnek minősül? A minimálbér helyett most már a […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

A vörös-tengeri konfliktus

Mi köze van egy hatezer kilométerre fekvő ország polgárháborújának a hazai közúti szállítási piachoz? Hogyan befolyásolja egy távoli konfliktus a világkereskedelmet, s miért hat ez Magyarországra is? Összefoglaljuk a vörös-tengeri konfliktus lényeges információit. A globalizációnak köszönhetjük, hogy a vörös-tengeri konfliktus a magyar gazdaságra is hat. A globalizáció korában az egyes nemzetek gazdasága nem önmagában változik, […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Iparűzési adó – hogyan kell idén fizetni?

A kisvállalkozások többsége számára idén megváltozott az iparűzési adó fizetésének a rendje. A legtöbben átalányt fognak fizetni, amit nem kell számolgatni. Bevallásra sem lesz szükség, utalni májusban kell.  Tavaly alakította át a kormány a helyi iparűzési adó rendszerét, így most jön az első adófizetési időszak, amikor már az új módszer szerint kell fizetnünk. Nézzük a […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Ne mondjunk le a késedelmi kamatról!

Aki a tartozását nem fizeti ki határidőre, annak késedelmi kamatot kell fizetnie. Ez egy kőbe vésett szabály, amit itthon is és az EU más országaiban is alkalmazhatunk. Összefoglaljuk, hogyan számítsuk ki a késedelmi kamatot, és milyen esetekben kell lemondanunk erről az összegről. A késedelmi kamat egy kárpótlás a pénz jogosultja számára olyan esetekben, amikor nem […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Megszűnt a céges kamatstop

Többszöri hosszabbítás után április elsejétől megszűnt a vállalkozók számára a hitelkamatok rögzítése. A lakossági kamatstop még júliusig megmarad. A kormány azt ígéri, a törlesztőrészletek nem fognak most megváltozni a kivezetéssel. A vállalkozások számára nyújtott kölcsönökre a kormány 2022 vége óta írta elő, hogy a kamatláb nem lehet magasabb a 2022. júniusi szintnél. A kamatstopot az […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Kérhető-e méltányosság hibás tengelyszámállítás miatt?

Olvasónk sofőrje tévesen állította be a szerelvény tengelyszámát. Nem használta az év elejétől kötelező J5-ös kategóriát, hanem megszokásból a J4 beállítással közlekedett. Vajon elérhető-e valamilyen méltányos elbírálás ebben az esetben?  Csak néhány hónapja vezették be a megváltozott útdíjrendszert, benne a J5-ös kategóriát, így jogos lehetne olvasónk felvetése. Tíz év megszokás után nem kell ahhoz nagy […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Kontúrcsík – kinek kötelező?

Olvasónk fényvisszaverő csíkokat ragasztana a pótkocsi hátuljára, mert úgy tudja, hogy több országban is ellenőrzik ezeknek a meglétét. Bizonytalan azonban abban, hogy milyen színűnek kell lennie ezeknek a csíkoknak: az utakon fehér, sárga és piros változatok is láthatók, de nem talált olyan leírást, ami segítene eldönteni ezt a kérdést.  Kontúrcsíknak azt a fényvisszaverő jelölést nevezzük, […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Földmunkák útépítésen: fordított áfa a fuvarozásban

A normál áruszállításhoz képest különleges szabályokkal találkozunk, ha egy zárt telephelyen vagy építkezésen, útépítésen végzünk szállítási munkákat. Máshogyan kell használniuk a menetírót és az áfa elszámolása is eltérhet a megszokottól.  Egy zárt építési területen, útépítésen végeztem földkitermelési és szállítási munkát a saját járműveimmel. A munka végeztével 27%-os áfával kiállítottam a számlám, majd a NAV jól […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Ki fizeti ki a kárt, ha egy fa okoz balesetet?

Egy útra dőlő fa jelentős károkat okozhat a közlekedő vagy parkoló járművekben. Ki fogja ezt a kárt kifizetni? A fa nem jármű, nincs kötelező felelősségbiztosítása, hogyan jussunk hozzá a kártérítéshez? A hátulról belerohanó mindig gyanús Nem könnyű megítélni, hogy egy többszereplős balesetben kinek mekkora a felelőssége.  A mi esetünkben könnyen lehet, hogy a kidőlő fa […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Tengelytúlsúly: ki felelős a felrakásért?

A túlsúlyért járó büntetést valakinek ki kell fizetni, s ilyenkor szokott elkezdődni az egymásra mutogatás. Miért a felrakó vagy miért a fuvarozó vigye el a balhét? Tüzépünktől 22.500 kg fűrészárut rendelt meg egy szlovák partner. A felrakás után lemértük a járművet, az össztömeg rendben is volt, de most kaptam egy e-mailt, hogy a sofőrt megbüntették […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Jön a digitális jogosítvány és a fiatal sofőrök

Megreformálja a vezetői engedélyek rendszerét az EU Elfogadta az Európai Parlament a jogosítványok közös, uniós szabályainak a kidolgozását. Ez a javaslatcsomag hozza majd el a digitális jogosítvány lehetőségét, a képzések átalakítását és a kezdőkre vonatkozó szabályok szigorítását. Digitális jogosítvány A reform egységes, az egész EU-ban azonos szabályokat vezet be a vezetői engedélyekkel kapcsolatban. Leglátványosabb része […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Szorosabb lesz az uniós rendőrségi együttműködés

A jövőben több adatot osztanak meg egymással az uniós tagállamok rendőrségei. Ennek köszönhetően még kevésbé lehet majd elkerülni a büntetést a külföldön elkövetett közlekedési szabálysértések esetén. A gyorshajtásbírság alól már most sem lehet kibújni Régebben egy külföldön elkövetett szabályszegés esetén a sofőr arra is számíthatott, hogy az idegen ország rendőrsége nem fogja utolérni. Ha helyben […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Útdíjfizetés utólag

Egyetlen cégé lett a milliárdos üzlet, de enyhülhetnek a feltételek A korábbi megoldásokat megszüntetve, teljesen átalakították az utólagos útdíjfizetés lehetőségét. Az állam a módosítással gyakorlatilag lemondott az utólagos díjfizetés hasznáról és ellenőrzéséről, és egy az egyben egy magáncégnek adta át a lehetőséget. Már nem a NÚSz Zrt.-vel kell szerződni, hanem a Mészáros Lőrinchez közel álló […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Tachográfok cseréje

A nemzetközi forgalomban működő tehergépkocsik menetíróit nemsokára le kell cserélni a legkorszerűbb készülékre. Az év végi határidő a korongos és a 2019.06.15. előtt forgalomba helyezett járművek menetíróit érinti, a többi tachográf jövő szeptemberig használható. Az új SMART 2 készülékek ára 400-800 ezer forint között mozog, és még az is lehet,

Tovább »
Cikkek

Egy lány a kamionból

Ha magunk elé képzelünk egy kamionsofőrt, nem egy finom női alak jelenik meg előttünk. Kaszás Böbi egyike azon kevés nőknek, akik büszkén helyt állnak ebben a férfias szakmában. Óvónőként kezdtem 2017-ben. Később mellékállásban elkezdtem dolgozni egy globális táplálkozási cégnek is. Ekkor vált az életem részévé az egészséges életmód. Mindezek után

Tovább »
Forgalomkorlátozás

Megjelent a rendkívüli húsvéti kamionstop!

Jó hír a húsvétkor is keményen dolgozó fuvarozóknak! A kamionstopot a szakmai szervezetek javaslatára az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamokban felfüggesztik, így az ünnepi kamionstop a következők szerint alakul: – március 29-én, pénteken 6 órától 22 óráig, – március 31-én, vasárnap 6 órától 22 óráig,

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Kormányhatározat a fuvarozók versenyképességéről

Régóta próbálják elérni a fuvarozószervezetek, hogy a kormány hozza meg az ágazat hanyatlásának elkerüléséhez szinte nélkülözhetetlen intézkedéseket. Sok minden tartozik ide piacvédelemtől az útdíjrendszer átalakításáig. A folyamat eredményeként most egy kormányhatározat veszi végig a tervezett intézkedéseket, nagyjából az év végéig ütemezve a feladatokat. A kormányhatározat egy olyan jogszabály, ami általában

Tovább »
Belföldi fuvarozás

A tartós veszteség út a csőd felé

Ebben a rovatunkban fuvarozás területén dolgozó szakemberek válaszolnak meg és tesznek fel egymásnak a szakmát érintő kérdéseket. Ebben a hónapban, aki válaszol és kérdez: Gégény Tamás, a nyíregyházi Gégény Transz tulajdonos-ügyvezetője, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) Árufuvarozási Tanácsának elnöke. E havi kérdés: Elfogadják-e a hazai megrendelők a megemelkedett fuvardíjakat?

Tovább »
Előfizetői tartalom

Vállalkozás szüneteltetése: hátrányosan változtak a szabályok

A gazdasági élet résztvevői közül egyedül az egyéni vállalkozó tudja időlegesen szüneteltetni a tevékenységét. A szünetelés feltételei gyakran változnak – a covid járvány alatt például szinte minden korábbi feltételt eltöröltek, és akár egy-egy napra is lehetővé tették a vállalkozás szüneteltetését. Ennek azonban vége, s nemcsak hogy visszaálltak a korábbi feltételek, de januártól szigorítottak is az […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Gépjárműadó: 2024-es változások

Ne rutinból fizessük a gépjárműadót 2024-ben! Más határidőben és eltérő ütemezésben kell kifizetnünk a megállapított összeget. A gépjárműadót korábban évente két részletben, márciusban és szeptemberben kellett befizetnünk. A fizetendő adóról az önkormányzatok évente külön határozatot állítottak ki. A befizetés az önkormányzatok számlájára történt. Mindez az elmúlt három évben sorra megváltozott. Az önkormányzatoktól még 2021-ben vette […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Mit követelhetünk meghiúsult fuvar esetén?

Nem jó érzés potyán, órákig állni a felrakón. Követelhetjük-e költségeink megtérítését, ha kiállás után mondja le a megrendelő a fuvart? Jár-e ilyenkor fuvardíj, állásidő vagy kártérítés az elmaradt haszonért? Speditőrként egy Belgium és Ausztria közötti fuvarra állítottam ki egy szerelvényt. A fuvarozó időben kiállt a nyergessel, de négy óra várakozás után kiderült, hogy a megbízó […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Követelhetjük-e a sofőrtől a baleseti kár megtérítését?

Gyakran felmerülő kérdés, hogy mekkora anyagi felelősség terheli a gépkocsivezetőt, ha az ő hibájából következik be egy baleset, és jelentős anyagi kár éri a munkáltatóját? Rá lehet-e hárítani valamennyit az autó javítási költségeiből? Összefoglaljuk a lehetőségeket. Egy sofőrünk saját figyelmetlensége balesetet okozott. Megpróbált megállni egy csúszós, süppedős útpadkán és a teherautó az árokba borul. Szerencsére […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Szerződés jármű bérbeadására

Milyen szerződést kössünk, ha kölcsönadjuk az autónkat egy másik fuvarozónak? Gond lehet-e abból, ha nem is a cég saját sofőrje fog majd vezetni? Ha úgy adunk bérbe egy járművet, hogy azt a másik vállalkozó is fuvarozásra akarja majd használni, akkor a legfontosabb feltétel, hogy írásos szerződést kössünk az autóbérlésről. A szerződést eredeti vagy hitelesített másolati […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Alaposan megemelkedtek a munkaügyi és munkavédelmi bírságok

Eddig egy munkaügyi szabálysértés legkisebb büntetési tétele 30 ezer forint volt, ez most 150 ezerre emelkedett. Ha pedig EU-n kívüli dolgozókat foglalkoztatunk megfelelő papírok nélkül, akkor a minimálbér tízszeresére,  visszaesőként a húszszorosára is bírságolhatnak. A munkavédelmi bírság minimuma a korábbi 50 helyett 100 ezer forint lesz. Márciustól súlyosabban büntetik a munkaügyi szabálytalanságokat, például a dolgozók […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

“A 24. órában vannak a hazai fuvarozók”

Rovatunkban fuvarozásban dolgozó szakemberek válaszolnak meg és tesznek fel egymásnak a szakmát érintő kérdéseket. Ebben a hónapban, aki válaszol és kérdez az Orosz Tibor, tolcsvai fuvarozó vállalkozó. Aktuális kérdés: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, az ottani vállalkozók hogyan és mennyire tudják érvényesíteni a fuvardíjban a megnövekedett költségeiket?   Névjegy Használt IFÁ-tól a 70 gépes flottáig Idősebb Orosz Tibor 1983-ban […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Megismerhető lesz az autók múltja

Egy nemrég életbe lépett uniós adatvédelmi előírás révén megismerhetővé válik minden tulajdonos számára az autó szervizmúltja. Ezeket az adatokat a márkakereskedők ma még vonakodva adják ki a tulajdonosnak is. Az új szabályoknak hála a független szervizek is több adathoz jutnak, nem leszünk hozzáláncolva a márkaszervizekhez. Használt autót vásárolni ma ugyanúgy szerencsejáték, mint évtizedekkel ezelőtt volt. […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Márciustól érkezik az egynapos matrica

A 3,5 tonna alatti járművek számára bevezeti a kormány az egynapos autópálya-matricát márciustól. Sok örömünk nem lesz benne, mert az egynapos jogosultság majdnem annyiba fog kerülni, mint most a 10 napra szóló matrica. A kormány úgy tűnik, nem akar egynapos autópálya-matricát bevezetni, ám ezt a lehetőséget egy uniós rendelet követelményeként be kell vezetni Magyarországon is. […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Árukár

Az alvállalkozó fuvarozó eláztatta a rakományt – ki viszi el a balhét?

Egy régi, korrekt megrendelőnktől kaptunk megbízást értékes bútorok szállítására. Szabad kapacitás hiányában egy alvállalkozó fuvarozó végezte el a munkát. Igen ám, de ömlött az eső, a ponyva nem volt megfelelő. A csomagolás átázott, és sajnos a bútorokon felületi sérülések keletkeztek. Eseti megbízásról volt szó, egyedi biztosítás nem volt. Luxus bútorok lévén igen nagy a kár, […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Napidíj és munkába járás támogatása együtt

Kifizethető-e egyszerre a munkába járás költségtérítése és a belföldi napidíj? Adható-e ugyanarra a napra ez a kétféle költségtérítés? Olvasónk sofőrje naponta autóval jár be a munkahelyére. Itt veszi fel a járművet és indul egész napos útjára. Jövedelmének fontos részét jelenti a belföldi gépkocsivezetőknek adható 9 ezer forintos napidíj. A szabály azonban az, hogy ezt csak […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Ahány dolgozó, annyi napidíj – fizethetünk-e különböző összegeket?

A feladat nehézsége, veszélyessége vagy akár a távol töltött napok alapján is fizethetünk eltérő összegű napidíjat a gépjárművezetőknek. Azt tartsuk szem előtt, hogy a napidíj egy költségtérítés, amit nem használhatunk a dolgozók jutalmazásra. Aki mégis így tesz, számoljon a munkaügyi bírság kockázatával. Bírság lett a vége Volt egyszer egy fuvarozó, aki szerette volna megjutalmazni kiemelkedően […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Zöldülhet-e a magyar fuvarozás?

Addig nem várható komolyabb előrelépés a kibocsátásmentes fuvarozás felé, amíg se támogatás, se más ösztönzők nem segítik a környezetkímélőbb járművek beszerzését és üzemeltetését, a töltési hálózat kiépítéséről nem is beszélve.  Zöldülés alatt elsősorban a fosszilis energiahordozóktól való elszakadást értjük, s közben elfelejtjük megemlíteni, hogy hol is tartunk már a dízelmotorok fejlesztésében. Gyakorlatilag az Euro 6-os […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Újraindul az ingyenes jogosítványszerző program

Újra meghirdette a kedvezményes jogosítványszerző OFA-programot a Nemzetgazdasági Minisztérium. Márciustól C, C+E és D kategóriás jogosítványt, valamint GKI kártyát szerezhetnek a jelentkezők. Munkanélkülieket és olyanokat is várnak, akik meglévő állásuk helyett szeretnének hivatásos sofőrként elhelyezkedni. A program ingyenes, de a tanfolyami díj egy részét a jelentkezőknek meg kell előlegezniük, és csak egy év munka után […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
561

Pihenőidő van, parkoló nincs

A vezetési és pihenőidőkről szóló rendelet olyan a fuvarozók számára, mint a szentírás. A szabályoktól csak rendkívüli esetekben szabad eltérni. Az elháríthatatlan külső ok ilyen, de az eltérést tényszerűen igazolni kell. Nemrégiben helyet foglaltam egy autópálya-pihenőben a túlméretes, túlsúlyos járművem részére. Amikor megérkeztem, a pihenő annyira tele volt, hogy a járműszerelvény nem tudott bejutni, emiatt […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Évzárás az európai fuvarpiacon

2023-at negatív mérleggel zárta az európai fuvarpiac. A keresletcsökkenés az utolsó negyedévben még lejjebb nyomta az eseti megbízások fuvardíjait, de a szerződéses fuvardíjak kicsit emelkedtek. A 2022-es stagnálást követően az Európai Unió fuvarpiaca 2023-ban 1%-kal csökkent. A csökkenő kereslet a negyedik negyedévben -5,5%-kal nyomta le az eseti megbízások árát, miközben a szerződéses fuvarok árai a […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Még mindig jóval olcsóbban dolgozunk, mint kéne

Már a tavaly októberi útdíjnövekedést sem lehetett teljesen áthárítani a megrendelőkre. Továbbra is túl kevés a megbízás és túl sok az autó, így a fuvardíjak nem tudják követni a költségek növekedését. A tavalyi utolsó negyedévben – néhány speciális területet leszámítva – mind a belföldi, mind a nemzetközi fuvarozás veszteséget termelt – derül ki a Közúti […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Hogyan növelhető a hazai fuvarozók versenyképessége?

Továbbra is tömegesen hamisítják a CEMT-et, a digitális változás bevezetése mégis várat magára. A magyar fuvarozói versenyképesség megőrzéséhez szükség van a  BiReg továbbfejlesztésére, az ellenőrzések szigorítására, illetve egy új engedélygazdálkodási stratégia kialakítására. Mindezek együtt eredményezhetik azt, hogy a KÁSZ-ban meghatározott minimális szolgáltatási alapdíj alkalmazása megvalósuljon, s azt ne kikényszeríteni kelljen.

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Életbe léptek a KÁSZ új szabályai

Ugyan még nincs gyakorlati tapasztalat, hogy mit eredményez majd a minimum fuvardíj, rakodási- és állásdíj, abban sokan egyetértenek, hogy a mostani helyzetben egy ilyesfajta beavatkozásra szükség volt. Az érdekképviseletek szerint az új szabályok a fuvarozók és a megbízók számára is iránymutatást jelentenek. Január 28-tól érvényesek a KÁSZ új rendelkezései. Ezek

Tovább »
561

A sofőr távozott, a hiba maradt

Kényes helyzetbe kerülhetünk, ha a sofőr távozása után derül fény a menetíró helytelen használatára. A tachográfot bármikor ellenőrizheti a hatóság, és hiba esetén nem csak a sofőrre szabható ki a bírság. Probléma Az egyik gépkocsivezetőm csibészkedett a tachográffal. A telephelyre vezető úton többször is kivette a kártyát az utolsó 5-6 kilométeren. Sajnos erre csak akkor […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
561

Felelős-e a munkaadó, ha a sofőr téveszt?

Olvasói probléma A sofőröm rosszul rögzített néhány adatot a menetírón, amiért több százezer forintos büntetést kapott. Az emberem azt mondja, hogy a bírságért munkaadóként én is felelős vagyok, mivel nem figyelmeztettem időben a hibájára. Szerinte ha a kártyaadatokat a letöltéskor azonnal kiértékelem, és nem csak két nap késéssel, akkor időben fény derül arra, hogy rosszul […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Hulladékszállítás: sokan kiszálltak

Töredékére csökkentette a hulladékbegyűjtéssel foglalkozó cégek számát a koncesszió. Sokan nem szerződtek le a MOHU-val, mert előnytelennek találták a szerződéses ajánlatot. A MOL Nyrt. nyerte el a hulladékkoncessziós pályázatot 2022-ben, amelynek értelmében 35 évig lesz felelős a lakossági, települési és ipari szilárd hulladék gyűjtéséért, feldolgozásáért és kezeléséért. A MOL erre a feladatra hozta létre a […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Adózás

Elindult az eÁFA-rendszer a NAV-nál – mire tudjuk használni?

A havi áfabevallók már használhatják az eÁFA-rendszert, ami az ígéret szerint egyszerűsíti majd az áfabevallásokkal kapcsolatos tennivalókat, könnyíti a könyvelők munkáját. Lássuk, mit tud és mire használható az új szolgáltatás! Az eÁFA az áfarendszer elektronikus lekérdezési lehetőségeit jelenti. Hiszen az adóhatóság már régóta rendelkezik minden szükséges adattal: az online pénztárgépek és a számlázóprogramok online bekötése […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Adhatjuk-e euróban a fizetést és a napidíjat?

Logikus lenne, ha a nemzetközis sofőröknek a kiküldetésre járó napidíjat – és akár a fizetésüket is – nem forintban, hanem euróban fizetnénk. Ha a cégnek eurós bevétele van, az átváltás nem okoz veszteséget, és a munkavállalók is jól járnak az értékálló kifizetéssel. De adnak-e erre lehetőséget a hazai jogszabályok? A külföldi pénznemben történő fizetésre egyre […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Zsebre megy: indul a román e-Seal rendszer

Januártól a román hatóságok a kockázatosnak ítélt szállítmányokra elektronikus plombát rakathatnak, aminek segítségével nyomon tudják követni a szállítmányt. A plomba a sofőrre is ró plusz feladatot. A kockázatos árukat eddig is be kellett jelenteni Romániában a magas adózási kockázatú áruk nyomon követésére 2022. július 1-től él az ún. RO e-Transport rendszer. Meghatározták azoknak az áruknak […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
561

Mikor kell személyautóhoz is tachográf?

Személygépkocsikba egyáltalán nem kell, kis furgonokba most még nem kell tachográfot szerelni. Néhány kivételes esetben azonban ezen kategóriákat sem vezethetjük fuvarozóként menetíró nélkül. Foglaljuk össze a kivételeket! Kérdés Egy kis traktort szeretnék elszállítani egy furgonnal, pontosabban a furgonhoz kötött utánfutóval. A járművem 3,5 tonna alatti, az 1800 kg össztömegű utánfutóval azonban már átlépem a 3,5 […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Idén búcsúzunk a régi tachográfoktól

Sok fuvarozó számára 2024 a tachográfcsere éve lesz. Búcsút mondunk a korongos és a régebbi típusú digitális menetíróknak. Hamarosan pedig az első generációs digitális tachográfok ideje is lejár. Korongot jövőre már senki sem fog használni. Régi szándék az Európai Unióban, hogy a kor technológiájához illeszkedve módosítani kell a menetírókra vonatozó előírásokat is. Az új rendeletek […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Alapos felfordulás várható: mi lesz a budapesti behajtási díjakkal?

A Fővárosi Kormányhivatal eltöröltetné a budapesti behajtási díjakat. A folyamatot elindították, és nem esélytelen, hogy sikerre vigyék a lépést. A behajtási díjak eltörlése azonban beláthatatlan következményekkel járna a főváros közlekedésére. Még 2008-ban történt, hogy a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal – ez a kormányhivatalok akkori megfelelője – törvénytelennek minősítette a fővárosi behajtási díjról szóló rendelkezést. A […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Mit tanácsol a mesterséges intelligencia a fuvarozóknak?

Beköszöntött a mesterséges intelligencia korszaka. Az online térben található programokat bárki használhatja, még fizetni sem (mindig) kell értük. Az AI a fuvarozói kérdésekre is válaszol, pár kérdéssel mi is teszteltük. A ChatGPT egy mesterséges intelligencia (MI) felhasználásával működő program, ami a hozzá intézett kérdésekre figyelemreméltó válaszokat ad. A program élőszóban és írásban is képes kommunikálni […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Árukár

Egész Európában pusztítanak a rakománylopások

Pusztító évnek nevezte 2023-at a nemzetközi rakománylopásokat vizsgáló TAPA. A szervezethez 67 ország tartozik, ezekben az év elejétől szeptember végéig 48 olyan bűncselekményt regisztráltak, melyekben a kár értéke meghaladta az egymillió eurót. A rakománylopások okozta károkat több mint 500 millió euróra becsülik. Az átlagos napi veszteség is döbbenetes szám: a rakománylopások naponta 1,8 millió eurós […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Mit hoz a fuvarpiacnak 2024?

Bár az utolsó negyedév adatai még váratnak magukra, a szakértők úgy számolnak, hogy az európai fuvarpiac 2023-ban 0,4 %-kal zsugorodott. Az okok jól ismertek: az infláció, a csökkenő reáljövedelem miatt visszaesett kereslet és termelés, valamint a fuvarcégek szűkös pénzügyi helyzete. Vajon mire számíthatunk az idén? A 2023-as nem a legjobb év volt a fuvarpiac szereplőinek […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Önök kérdezték a minimum fuvardíjról

Az elmúlt hónapban legtöbb olvasónk a kötelező minimális szolgáltatási díjjal kapcsolatban kereste fel ügyfélszolgálatunkat. Megértjük, hogy nem könnyű az előírások értelmezése. A rendelet elnagyolt előírásai nehezen húzhatók rá a változatos élethelyzetekre. Alábbiakban igyekszünk értelmezni a szöveget s megválaszolni a felmerült kérdéseket. Van-e mentesség egyes fuvarokra? Egy olvasónk azzal a kérdéssel keresett meg minket, hogy minden […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Forgalomkorlátozás

Korlátozás az A10-es osztrák autópályán

Az A10-es Tauren autópályán 2024. január 26. és március 30. között korlátozzák a 7,5 tonnát meghaladó járművek, illetve járműszerelvények forgalmát. Ezen járművek nem közlekedhetnek péntekenként 13 és 19 óra, illetve szombatonként 7 és 15 óra között Villach irányába Salzburg (A10-A1 csomópont) és Pongau között, ha az úticél Olaszország, Szlovénia vagy

Tovább »
Előfizetői tartalom

Elkerülhető-e a kiküldetés?

Kérdés Tudomásom szerint akkor kell megfizetni a külföldi minimálbért, ha teljes egészében külföld-külföld fuvart végzek. Egy Bécs-Prága fuvarban kikerülhetek úgy kiküldetés hatálya alól, ha egy útba eső címre viszek magammal mondjuk egy talicskát? Jó lenne tisztázni a kérdést, mert ha nem regisztrálok, akkor útközben akár 6.500 euróra is megbüntethetnek. A kiküldetéssel sokféle adminisztrációs teher jár, […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Kinek az utasításait kövessük lerakáskor?

A lerakás kellős közepén kiderül, hogy két raklapon is sérültek az áruk. A címzett az mondja, hogy rakodjunk nyugodtan, átveszi így is, a feladó pedig azt szeretné, hogy azonnal vigyünk vissza mindent. Mialatt ők ketten egymással üvöltöznek a telefonban, nekünk igyekeznünk kellene a többi árut továbbítani. Kinek az utasításait kövessük? A szabályok kicsit mások itthon […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

A túlméretes áru felrakásáért ki és hogyan felelős?

Egy-egy bírság áthárítása a feladóra nem szokott egyszerű lenni. Tengelysúlyos vagy össztömeges bírságok esetén még könnyebb a dolgunk, hiszen tachográf adatokkal, GPS koordinátákkal és egyéb dokumentumokkal van esély azt bizonyítani, hogy nem mi voltunk hibásak. De vajon mi a helyzet túlméretes áruk esetében? – érdeklődtünk jogászunktól. Sztori A megbeszélt időpontban és helyen kiállunk a felrakóhoz. […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

28 óra várakozás a gyárkapuban: ki fizeti a révészt?

Kérdés „A fuvar megkezdése előtt arról kellett győzködnöm a megbízót, hogy kérje el az autógyártól a referenciaszámot, mert anélkül nem engednek be a kapun. A megbízó péntektől keddig ígérgetett, de referenciaszámot nem küldött. Kedd reggeltől szerda reggelig vártam a gyárkapunál, aztán a többi határidős fuvar miatt tovább kellett mennem. Emiatt a megbízóm több ezer eurós […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Nemzetközi fuvarozás: hogyan dolgozhat ünnepnapon a sofőr?

Nemzeti ünnepeink, és egyes vallási ünnepek csak Magyarországon számítanak munkaszüneti napnak, külföldön ilyenkor is rendes munkanapot tartanak. Dolgozhat-e március 15-én vagy október 23-án a külföldön tartózkodó sofőr, és ha igen, milyen bért kell számára biztosítani? Ha a kint tartózkodó sofőröket magyar vállalkozás alkalmazza, akkor velük kapcsolatban a hazai munkaügyi jogszabályokat kell külföldi útjuk alatt is […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Gyűjtőfuvar tengelytúlsúllyal – Ki a felelős, a feladó vagy a fuvarozó?

Többfelrakós nemzetközi fuvarban tengelytúlsúly miatt megbüntették kollégánkat. Vajon kinek kell megfizetni az 1800 cseh koronás bírságot? Amikor az autó különböző feladóknál vesz fel részrakományt, az első részrakományok általában belülre, a támfalhoz kerülnek, nehogy kétszer kelljen átmozgatni és lerögzíteni az árut. Az előre pakolt raklapok miatt az autó átmenetileg tengelytúlsúlyossá válhat. Ez megszűnik, amikor a raktér […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Mit követelhetünk meghiúsult fuvar esetén?

Kevés olyan munkatársunk lehet, aki még soha nem futott bele meghiúsult fuvarba. Olvasónkkal is hasonló történt: délután 3-ra kiállt rakodni Dunaharasztiban, az árut másnap 10-ig kellett volna Miskolcra eljuttatnia. Ez nem történt meg, ugyanis másnap jelezte a sofőr, hogy a teherautót az éjszaka nem rakodták meg. Hétvége lévén a megbízót sem lehetett utolérni, a raktár […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

eFTI legkorábban 2026 áprilisától, eCMR tervben

Rovatunkban a fuvarozás, szállítmányozás területén dolgozó szakemberek tesznek fel egymásnak a szakmát érintő kérdéseket.  Előző számunkban dr. Lányi Márton, a Magyar Szállítmányozók Szövetségének elnöke, a Kühne+Nagel Kft. ügyvezetője kérdezte Kovács Kornélt, az ÉKM Gépjármű-közlekedési és Vasúti Szabályozási Főosztályának vezetőjét: E havi kérdés: „Hogy áll az eFTI folyamat Európában és az eCMR ratifikáció Magyarországon?” eFTI: elektronikus […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Kisteher kontra nagyteher

A kicsiknek könnyű: se tachográf, se kilométer alapú útdíj, se 80-as sebességhatár. A kamionnyi árut szétdobják több furgonba, aztán mennek, mint a mérgezett egér, akár napi 10-12 órát – gondolják többen, de vajon mi igaz a parkolói legendából? Igaz az, hogy a kicsi elveszi a munkát a nagytól? Ennek jártunk utána. Számokban  − Nincs pontos […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

7 tanács a téli vezetéshez

A vezetéstechnikai oktató segítségével összegyűjtöttünk néhány nehéz gépjármű-vezetőknek szánt téli vezetési tanácsot. Lapát és só nélkül egy tapodtat sem! – Télen mindig tartok egy lapátot és 10 kg útsót a teherautón – mondja kollégánk, aki járművezetők vezetéstechnikai továbbképzésével is foglalkozik. – Amikor havas úton hosszabb időre megállunk, gondoljunk arra, hogy a gumik még téli viszonyok […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Járművek tárolása: megszűnik a jegyzői hatósági bizonyítvány

Két évvel a járművek otthoni tárolására vonatkozó szabályok szigorítása után újra változnak az előírások. Eltörlik a jegyző által kiállítandó hatósági bizonyítványt. Talán rájöttek, hogy túl sok felesleges papírmunkát követelnek egy egyszerű döntéshez, nincs semmi szükség erre a papírra. A járművek otthoni tárolásával kapcsolatos mai szabályok két évvel ezelőtt, 2021 őszén

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Kötelező biztosítás: változik az igazolás módja

Nem köteles a biztosító minden díjfizetési időszakra külön igazolást kiállítani a kötelező biztosítás érvényességéről. Az új szabályok szerint ezt egyszer kell megtennie, a továbbiakban pedig csak az ügyfél külön kérésére kell igazolást küldenie. Megszokhattuk, hogy a kötelező biztosítás meglétéről a biztosító minden díjfizetés után igazolást küld. Az igazolás általában a

Tovább »
Vállalkozás

Elfogadták: elszállíthatják a hátrahagyott autókat

Elfogadták a törvényt, ami alapján bármikor elszállíthatják a közutakat elfoglaló, tilosban parkoló vagy elhagyott járműveket. A szállítás és tárolás költségeit a tulajdonosnak kell kifizetnie. A decemberben elfogadott törvénymódosítás annak a lehetőségét teremtette meg, hogy bármilyen közútról elszállítsák a forgalmat zavaró járműveket. Eddig is volt ilyen szabály, de csak az autópályákon

Tovább »
Előfizetői tartalom

Adókedvezmény jár energiatároló építésére

Új adókedvezménnyel egészült ki a társasági adóról szóló törvény. Ettől az évtől kezdve adókedvezményt érvényesíthet a vállalkozás, ha villamosenergia-tárolót épít.  Villamosenergia-tárolót akkor érdemes építeni, ha napelemes rendszert használunk. A tároló segítségével a napelemek által termelt áramot később tudjuk felhasználni, így gazdaságosabban tudjuk működtetni. Egy 10 kWh kapacitású tároló ára bruttó 1,5 millió forint körül mozog. […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Lesz, ahol háromszorosára nő a vállalkozók vízdíja

Egységesítette és alaposan megemelte a kormány a vállalkozói vízdíjakat. Ahol eddig olcsóbb volt a víz, ott most háromszoros díjnövekedésre kell számítani. Egy köbméter víz és csatornadíj összesen áfa nélkül 1.457 forint lett, és alaposan megemelték a havi alapdíjakat is. A víz- és csatornadíj eddig településenként változott attól függően, hogy az adott térségben a vízmű milyen […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Foglalkoztatási igazolás: egy új dokumentum a munkaviszony végén

A mostani különböző igazolások és adatlapok helyett jövőre egy egységes dokumentumot, az úgynevezett foglalkoztatási igazolást kell a munkáltatónak a munkaviszony befejezésekor kiállítania. A cél az egyszerűsítés, hogy ne hatféle különböző papírt kelljen kitölteni.  Utoljára az 1990-es évek elején voltak használatban a munkakönyvek, melyek hitelesen tartalmazták a dolgozók munkaviszonyaival kapcsolatos adatait. A munkakönyvet 1992-ben szüntette meg […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Kötelező marad a tűzvédelmi oktatás

Megjelent az általános tűzvédelmi szabályzat, amit mostantól a vállalkozások többségének használnia kell. A tűzvédelmi oktatás kötelező marad, de interneten is megtartható.  A nemrég megjelent könnyítés szerint egy vállalkozásnak csak akkor kell saját tűzvédelmi szabályzatot készítenie, ha 50-nél több munkavállalót foglalkoztat (a vállalkozó közreműködő családtagjaival együtt kell számolni) az általuk üzemeltetett, bérelt épületrész, épület területén található […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Egyszerűbb lett az új dolgozók munkába állítása

Nem kötelező az előzetes orvosi vizsgálat és a legtöbb helyen a munkavédelmi oktatás sem Jelentős egyszerűsítés, hogy a jövőben nem lesz kötelező az új dolgozók előzetes orvosi vizsgálata a munkakezdéskor, és kevesebb vállalkozásnak kell munkavédelmi oktatást tartania az új belépőnek. Szigorodtak viszont a kisebb balesetek kivizsgálásával kapcsolatos előírások. Nem kötelező az előzetes orvosi vizsgálat A […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Emelkedtek egyes bírságok

A nehéz teherautók üzemeltetőinek emelkedő bírságtételekkel kell szembe nézniük 2024-ben. Az útdíjbírságoknál is bevezették az 5 tengelyes kategóriát, a túlsúlybírságoknál magasabb összegek érvényesek a 12 t feletti autókra, és emelték az egy üzembentartóra vagy egy sofőrre kiszabható maximumot is. Viszont felére csökkenthető az okmányok hiánya miatti bírság, ha bemutatjuk az érvényes papírokat. Útdíjbírság – megjelent […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

600 Ft körül lesz az üzemanyag átlagára

Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu szakértője szerint az első negyedévben berendezkedhetünk a 600 +/- 20 forintos átlag­árra, ezen csak valami előre nem látható, nemzetközi krízis változtathat. Az orosz-ukrán háborút és a közel-keleti konfliktust is beárazta már a piac. A fél évvel ezelőtti nemzetközi előrejelzéseknél már 10-15 dollárral kedvezőbb hordónkénti nyersolajárral számolnak az elemzők. 75-80 dollár lehet […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Nemzetközi fuvarozás

Fuvarpiac: a modellváltás küszöbén az ágazat?

Jó egy éve már a csökkenő kereslet határozza meg a fuvarpiacot. A fuvarozóknak emellett kell megküzdeni a csökkenő fuvardíjakkal és a megnövekedett költségekkel. Utóbbiakat ráadásul tovább növeli a hamarosan életbe lépő szén-dioxid alapú útdíjfizetés, ami a piac összes résztvevőjére hatással lesz. A szerződéses fuvardíjak elindultak felfelé Az európai infláció a

Tovább »
Más cikkek

Pályázat elektromos autó beszerzésére

Februártól egy éven keresztül elektromos autó beszerzésére pályázhatnak a vállalkozások. Egy-egy személyautóra 2,8 millió forintot, teherautóra az akkumulátor kapacitásától függően akár 4 millió forint támogatást is kaphatunk. Fuvarozásra használt autóra nem kapható támogatás. Február elsején indul a pályázat beadási időszaka, s ha marad keret, akkor egészen 2025 márciusáig pályázhatunk elektromos

Tovább »
Forgalomkorlátozás

Szlovákia: részleges forgalomkorlátozási feloldás az ünnepeken

Szlovákiában december 24-25-26 – án, valamint január 1-én és 6-án ünnepi forgalomkorlátozás lesz érvényben. A fuvarozói szervezetek kérésére a szlovák döntéshozók úgy határoztak, hogy célforgalomban feloldják a nevezett napokon a forgalomkorlátozást. Így minden  7,5 tonna feletti össztömegű gépjármű előtt, aminek lerakóhelye Szlovákia, szabad a pálya. A tranzitforgalom számára továbbra is érvényben marad a

Tovább »
Vállalkozás

Környezetvédelmi felelősségbiztosítás – januártól sokak számára kötelező lesz

Januártól egy új kötelezettség lép életbe: azoknak a vállalkozásoknak, akiknek a hulladéktermelése elér egy meghatározott mennyiséget, kötelező lesz környezetvédelmi felelősségbiztosítást kötniük. Az érintetteknek január elsején már élő biztosítással kell rendelkezniük.  A környezetvédelmi felelősségbiztosítást olyan vállalkozásoknak kell fizetniük, melyek év közben egy meghatározott mennyiségű hulladékot termelnek. A problémát az jelenti, hogy

Tovább »
Belföldi fuvarozás

A fuvarozás együtt szenved a gazdasággal

A harmadik negyedévben ismét romlott a hazai fuvarozók helyzete  – világít rá Lajkó Ferenc, a DigiLog Consulting ügyvezetője. A költségek tovább nőttek, miközben a fuvardíjak csökkentek. Ráadásul hiába nőtt az előző negyedévhez képest a GDP, a fuvarozás szempontjából két fontos ágazat továbbra is gyengélkedik: az ipari termelés 5,1%-os, a kiskereskedelmi

Tovább »
Előfizetői tartalom

Döntött a bíróság: az üres konténerek szállítása nem kabotázs

Egy román fuvarozó németországi bírósági ügye segít a kabotázs szabályainak tisztázásában. Az Európai Bíróság nemrég kimondta, hogy az üres konténerek országon belüli szállítása is a kombinált fuvarozás része, így nem tartozik a kabotázs hatálya alá. A fuvarozót még 2020-ban büntették meg Németországban egy ellenőrzés során. A BAG a fuvarozónál 60 szállítási műveletet tartott szabálytalannak, ebből […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Biztosítás

KGFB 2024 – meglepően mérsékelt emelések

Személyautókra alaposan megdrágultak a kötelező biztosítások, nem ritka, hogy valaki majdnem kétszer akkora összegről kap ajánlatot a biztosítójától, mint tavaly. A nagy járműveknél viszont egészen meglepő a helyzet: az alapdíjak keveset változtak, több társaság is forintra ugyanazokat a díjakat kínálja, mint egy évvel ezelőtt. Ahol emeltek, ott nagy a szórás, előfordul 6 és 60 százalékos […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

„A videós tartalom trendi“

Marketingszakemberek szerint a rövid videós tartalmakkal érhetjük el a legtöbb érdeklődőt. Müller Ádám logisztikai vállalkozása, a Variola Home Delivery Kft. videóik révén a „Növényi Norbis“ cégként vált ismertté. A cégvezetővel beszélgettünk a tapasztalatokról. Névjegy Müller Ádám Jó pár évig követeléskezelőként dolgozott, majd 2015-ben addigi cégét átalakítva logisztikára váltott. A Variola Home Delivery Kft. kezdetben a […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Útdíj fizetése vontatáskor

Tíz évvel a használatarányos útdíjrendszer bevezetése után, most tisztázta a kormány, hogy útdíjköteles jármű vontatása esetén hogyan kell a díjakat fizetni. Vontatás során három esetet különböztetünk meg: amikor a vontatott jármű minden tengelye a földet éri, saját kerekein gurul amikor a járművet részlegesen megemelve vontatják és amikor a járművet platón szállítják. Ha a vontatott jármű […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

B+ jogosítvány és szakmai képzés a furgonosoknak?

Külön jogosítvány-kategóriát hozna létre és szakmai képzésre küldené a furgonosokat egy európai közlekedésbiztonsági szervezet. A csoport nemrég nyílt levelet intézett az Európai Parlamenthez, konkrét javaslatokat fogalmaztak meg a sofőrök képzésével kapcsolatban. A céljuk, hogy visszaszorítsák a szaporodó kisteherautós baleseteket. A javaslatokat megfogalmazó Európai Közlekedésbiztonsági Tanács nevű szervezet a kisteherautók által okozott balesetek növekvő számára hívta […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Euro 7: jelentős könnyítés várható

Már biztos, hogy eredeti formájában nem fog hatályba lépni az Euro 7-es uniós norma. Nemcsak az autógyártók tiltakoznak a számukra túl szigorú előírások ellen, de már az uniós parlamenti képviselőknek sem tetszik az elfogadott megoldás. Még hatályba sem lépett a rendelet, már enyhítettek is rajta, s nem biztos, hogy a mostani lesz az utolsó változat. […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »

Valós igény a fuvardíj emelés, de mértéke a piactól függ

Rovatunkban a fuvarozás területén dolgozó szakemberek tesznek fel a szakmát érintő kérdéseket egymásnak. Előző számunkban a NiT Hungary nevében Dittel Gábor ügyvezető főtitkár intézett egy kérdés-csokrot, dr. Lányi Mártonhoz a Magyar Szállítmányozók Szövetségének elnökéhez, aki nem mellesleg a világ 100 országában jelen lévő, svájci szállítmányozó cég hazai leányvállalatának, a Kühne-Nagel Kft.-nek az ügyvezetője is. E […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Lépcsőzetesen emelkedik az osztrák útdíj

Németország után Ausztria is bevezeti a szénd-dioxid-kategóriákat az útdíjaknál. Az osztrákok lépcsőzetesen emelik az útadót, elsőként 2024. január 1-én. Ekkor a legtöbb teherautó díja 7,4 százalékkal fog emelkedni. Január 1-től Ausztriában is hozzászámítják a tehergépjárművek szén-dioxid-kibocsátását az útadóhoz, de az emelés lépcsőzetesen történik. Az első 7,4 százalékos útdíjemelés 2024-ben jön, majd a következő években már […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Adózás

Jön az e-áfa

A mostani szja-bevallásokhoz hasonlóan jövőre a NAV elkészíti az áfabevallások tervezetét is. A NAV elvileg ma minden bevételről és kiadásról értesül, hiszen a számlák, nyugták is bekerülnek az adóhatóság informatikai rendszerébe. Jövőre  ezekből az adatokból az adóhatóság összeállítja az áfabevallást, nekünk csak jóváhagyni vagy szükség esetén módosítani kell azt. Ellenőrizni azonban mindenképpen kell. A NAV […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Adózás

Emelkedik az üzemanyagok visszaigényelhető adója

Megemelte a kormány az üzemanyagok jövedéki adójából visszaigényelhető összeget. A változás január elsejétől lesz érvényes. Az üzemanyagokra rakódó magas jövedéki adó ellentételezéseként a fuvarozók visszaigényelhetik a jövedéki adó egy részét. Ezt a lehetőséget kizárólag az árufuvarozásra használt, legalább 7,5 tonna össztömegű járművek tankolása után vehetjük igénybe. Kereskedelmi gázolaj címén ma kétféle összeget érvényesíthetünk: magas, azaz […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Most már hivatalos: megjelentek a 2024-es útdíjak

A tervezetben megismert rendszer szerint vezeti be a kormány 2024-től a változó útdíjakat. Teherautókra már január elsejétől az új tarifák lesznek érvényben, az autóbuszok februártól lépnek az új rendszerbe. A külsőköltség-díjak bonyolult számítása miatt konkrét díjakat továbbra is csak szakaszokra lehet számolni. Ehhez a NÚSZ Zrt. elkészítette a kalkulátort. 

Tovább »
Bérek és járulékok

Már decembertől kötelező az új minimálbér

A szokásoktól eltérően nem az év elejétől, hanem már december elsejétől bevezette a kormány az új évre szóló minimálbért és garantált bérminimumot. A kötelező legkisebb bér változása a vállalkozókat is érinti, a decemberi járulékokat már az új összegek szerint kell fizetni. Minimálbér és garantált bérminimum A teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottak

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Pontosítottuk a várható útdíjakat

Tisztelt Olvasóink! Már megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, így  hivatalosan is megismerhetők a 2024-es útdíjak. Teherautókra már január elsejétől az új tarifák lesznek érvényben, az autóbuszok februártól lépnek az új rendszerbe. A külsőköltség-díjak bonyolult számítása miatt konkrét díjakat továbbra is csak szakaszokra lehet számolni. Ehhez a NÚSZ Zrt. elkészítette

Tovább »
Nemzetközi fuvarozás

Decembertől emelkednek az útdíjak a németeknél

Jövőre Európa-szerte többet kell fizetni Jövőre valamennyi tagországnak alkalmazni kell az útdíjrendszerre vonatkozó EU-s irányelveket, többek között be kell építeni az útdíjakba a szén-dioxid-kibocsátás alapján fizetendő tételeket. Elsőként Németország lépett. Ott már december 1-től az új díjtáblázat szerint kell fizetni az útadót a 7,5 tonnát meghaladó tehergépkocsik után. Jobban kell

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Akkumulátorgyártás: hogyan hatnak majd a fuvarozásra a gigagyárak?

Növekedni fog a fuvarfeladatok száma, de a feltételei nem javulnak, hanem inkább romlanak. Egyre másra jönnek a hírek újabb akkumulátorgyárak vagy az azokhoz kapcsolódó gyártóüzemek létesítéséről. Többnyire távol-keleti világcégek települnek be, s hoznak több milliárdos beruházásokat. Arról, hogy milyen hatással lehet ez a folyamat a magyar logisztikai piacra, dr. Doór

Tovább »
Előfizetői tartalom

Az állásidő nem maradhat ki a fuvarszerződésből

A lerakón veszteglés nemcsak bosszantó, de jelentős anyagi veszteség is. Az embereket fizetni kell, az autó nem tud az idő alatt pénzt keresni. Ezt a veszteséget annak a félnek kellene megtérítenie, aki miatt a kényszerű várakozásra sor került. Az idő pénz A fuvarozók pergő életében előfordul olykor, hogy az autónak valami okból ácsorognia kell. Az […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Pótkocsi biztosítása – nincsenek kőbe vésett szabályok

A biztosítási jogszabályok nem nagyon tudják kezelni azt az esetet, amikor a károsult vontatónak és a pótkocsinak más az üzembentartója, és két külön szerződés alapján kellene rendezni a károkat. Még cifrább a helyzet, ha a pótkocsi tulajdonosa kárigénnyel lép fel a vontató tulajdonosával szemben. A meglehetősen kusza végeredmény egy mindennapos helyzetből indult. Olvasónk bérvontatást végzett. […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Halasztható-e a fejlesztési tartalék felhasználása?

Tehet-e valamit a vállalkozó, ha cége fejlesztési tartalékból szeretne járművet vásárolni, de az nem érkezik meg határidőre? El lehet-e kerülni a fel nem használt tartalék miatti terheket? Probléma Idén új járművet szerettem volna vásárolni a 2019-ben lekötött fejlesztési tartalékom terhére. Az autót lefoglalóztam még augusztusban, a vételár további részét viszont már nem fogom tudni kifizetni. […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Októbertől ingyenes a gumiabroncsok leadása

Az új hulladékgazdálkodási rendszerben októbertől a szolgáltató nem kérhet pénzt a hulladékká vált használt gumiabroncsok átvételéért. Ez jó hír, hiszen eddig jelentős anyagi tételt jelenthetett a vállalkozásoknak megszabadulni a teljesen elhasznált abroncsoktól. A gumiabroncsok ingyenes leadására a lakosságnak eddig is volt lehetősége, bár nagyon korlátozott mennyiségben. Egy személy évente általában egy garnitúrát adhatott le. Akkor […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Legyen profiltiszta közlekedési hatóság!

Kérdezz-felelek rovatunkban fontos párbeszéd kezd kibontakozni. Előző számunkban Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára kérdezte Rónay-Tobel Beatrixet, az Építési és Közlekedési Minisztérium Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztályának vezetőjét arról, hogyan lehetne növelni az ellenőrzések hatékonyságát, illetve ennek milyen szerepe lehetne a piacvédelemben. A főosztályvezető asszony sem szakította meg a kérdés-stafétát, és visszakérdezett: Kérdés: Mi az […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Várhatunk-e az utak javulására?

Aki rendszeresen közlekedik a hazai utakon, annak nem jelent újdonságot azok állapota. Ha elhagyjuk az autópályát, a legtöbb országrészben úgy érezhetjük magunkat, mintha időutazásba keverednénk. Kátyúsak, nyomvályúsak néhol még a gyorsforgalmi utak is. Miközben a hírek szerint a kormány százmilliárdokat költ útfelújításokra. Hol látható ennek az eredménye, és mire számíthatunk az elhasználódott szakaszokon? Összegyűjtöttük, amit […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Hamarosan megváltozik a svájci útdíjdizetési rendszer

2024. végéig fokozatosan leépítik Svájcban a lassú, kézi befizetéssel működő fizetőkapukat, és áttérnek az Európai Elektronikus Útdíjszedési Szolgáltatásra (EETS).  Pillanatnyilag kétféle módon fizethetünk útadót Svájcban: vagy a hagyományos, kézi fizetésre alapozott módon  vagy a digitális EETS rendszerben. A fizetőkapus rendszer lassú és körülményes Az útadó kézi befizetéséhez a járművet belépés előtt regisztrálni kell a svájci […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »

Terv: elszállíthatják a közutat foglaló, elhagyott autókat

A tervek szerint kibővíti a kormány a közlekedési törvényt, hogy el lehessen szállítani a tiltott helyen leállított vagy a közutak forgalmát zavaró, veszteglő járműveket. Ma is van ilyen szabály, de csak az autópályákra érvényes. A gyorsforgalmi utakon már évekkel ezelőtt megteremtették a lehetőségét annak, hogy a tilosban várakozó járműveket a közútkezelő elszállíthassa. Több mint 10 […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Cikkek

Problémák az új, második generációs tachográffal

Augusztus 21-től kezdve az új teherautókat csak új típusú tachográffal szabad forgalomba hozni. Sokan máris átnyergeltek a korábbi változatoknál többet tudó intelligens készülékre. Az új tachográf használatával azonban felszínre kerültek rejtett hibák is. Rögzíti az új készülék a határátlépést? A cseh fuvarozói szövetség, a Česmad Bohemia bejelentése szerint több nemzetközi gépkocsivezetőt megbüntettek a határon, mert […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Nőhet a visszaigényelhető jövedéki adó és jöhet a minimum fuvardíj is?

Nem tett le a kormány a jövedéki adó emeléséről, ellentételezésként azonban közel háromszorosára emelik a fuvarozók számára az adóból visszaigényelhető összeget – olvashatjuk a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében. A tárca ígéretet tett a minimum fuvardíjak bevezetésére is. A jövedéki adó emeléséről még nyáron döntött a kormány, az emelt összegeket januártól fogjuk fizetni. A várható emelés meglehetősen […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Túl bonyolult?

Lehetetlen lesz kilométerenkénti útdíjat számolni  Még júliusban jelent meg az a rendelet, ami a 2024 februárjától érvényes útdíjak számítási módját tartalmazza. A díjak egy részét akkor euróban adták meg, s az átváltást az október elsején érvényes árfolyamhoz kötötték. Ez is elmúlt, mégsem ismerhetjük meg még mindig a jövő februártól érvényes végleges számokat. Mi okozza ezt […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Mennyi útdíjat kell jövőre fizetni?

Október 1-től 17,6%-kal nőttek az útdíjak, és 2024 elején újabb emelés várható. Ez egyelőre még csak tervezet, a végső rendelet nem jött még ki. És bár pontos számokat lehetetlen adni, készítettünk egy összefoglaló táblázatot megközelítő értékekkel, hogy segítsünk abban, hogy mi várható útdíj ügyben. Ha megvalósul a kormány tervezete, akkor

Tovább »
munkajog

Része-e a fizetésnek a napidíj és az üzemanyag-megtakarítás?

Egy munkaügyi perben a bíróság olyan döntést hozott, ami alapos átgondolásra kényszeríti a napidíjjal és üzemanyag-megtakarítással is számoló munkáltatókat. A bíróság ezeket az összegeket a teljesítménybér részének tekintette, és ezek figyelembe vételével állapította meg egy jogtalanul elküldött sofőr kártérítését.  A Gyulai Törvényszéken zajló elsőfokú perben felmondásának körülményei miatt perelte egyik

Tovább »
munkajog

Jár-e állásidő a sofőrnek, ha nem tudunk neki munkát adni?

Amikor egy munkáltató nem tud munkát biztosítani dolgozójának, akkor ezt az időszakot állásidőként kell kifizetnie. De kell-e állásidőt fizetni a munkidőkeretben foglalkoztatott sofőrnek, ha nem tudjuk fuvarba küldeni? Probléma: Kedden indultam volna háztartási gépekkel Sopronba, de volt valami gikszer, ami miatt ez a szállítás elmaradt. Azon a héten már nem

Tovább »
Cikkek

Teherautó otthoni tárolása – adhat-e rá engedélyt a munkáltató?

Megengedheti-e a munkáltató, hogy alkalmazottja a műszak után a munkára használt autóval induljon haza és rendszeresen a saját kertjében tárolja a járművet? Gyakori történet, de ne csodálkozzunk, ha a hatóságnak mégsem tetszik ez a megoldás. Mutatjuk a részleteket. Sztori Adott egy szép, nagy falusi udvar, a ház mellett elférnek a

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Jövőre 15-20%-os fuvardíj-emelésre lesz szükség

Szerencsére már vannak kedvező jelek is Nehéz a jelenlegi időszak. Hiába csökkent a korábbiakhoz képest az üzemanyagár, és emelkedett az adómentesen kifizethető napidíj, a költségek mégis tovább emelkedtek – világít rá Lajkó Ferenc a DigiLog Consulting szakértője, akit az aktuálisan megjelent 2023. második negyedéves Közúti Fuvarozási Árindex trendjeiről kérdeztünk. A

Tovább »
Forgalomkorlátozás

Ünnepi forgalomkorlátozás-változás a hosszú hétvégén

Jó hír a közelgő hétvégén is keményen dolgozó fuvarozóknak! A szakmai szervezetek javaslatára a közlekedési tárca változtatott az ünnepi kamionstopon.  Az áruellátás zavartalanságának biztosítása és a fuvarszervezés gördülékenyebbé tétele miatt időablakot alkalmaz az előttünk lévő hosszú hétvégén. A 7,5 tonna össztömegű tehergépjárművekre vonatkozó forgalomkorlátozást 2023. október 22. (vasárnap) 6 –

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Később indulnak a vizsga nélküli GKI felújító képzések

A vizsga nélküli felújító képzések indulására még várni kell – tudtuk meg a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközponttól.  A vizsga nélküli GKI továbbképzések azután indíthatók el, hogy a közlekedési hatóság engedélyezi, azaz akkreditálja a képzési programokat. Egyelőre még csak folyamatban van a benyújtott pályázatok elbírálása. A képzések a közlekedési hatóság

Tovább »
Előfizetői tartalom

Az árukárt utólag hogyan követelhetik rajtunk?

Kávészünet a jogásszal Rakodáskor nem történt semmi, senki nem szólt egy szót sem, a fuvarlevélen vagy CMR-en egy betű sincs kárról vagy sérülésről. Jópár nap múlva aztán jön egy dörgedelmes levél néhány fotóval kidekorálva, majdnem kétezer eurós kárigényről. Van erre jogi lehetősége a megbízónak? Mire figyeljünk, hogy ne lehessen hasonló kifizetéseket bevasalni rajtunk? – faggattuk […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Hanyag dolgozók: mit kezdhetünk velük?

Mit tehetünk, ha az embereink pontatlanok, figyelmetlenek és rendszeres hibáikkal még kárt is okoznak? Nem tudunk mindenkit lecserélni, így a felmondáson kívül lennie kell egy olyan eszköznek a kezünkben, amivel észhez téríthetjük a rosszul dolgozó embereinket.  Olvasói kérdés Fogalmam sincs, hogy mit tegyek az embereimmel. Rendszeresen késnek, hanyagok, például nem rögzítik megfelelően a rakományokat, és […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Az alkohol útja a termelőtől a fogyasztóig

Milyen szabályok vonatkoznak az alkoholos italok szállításra? A fogyasztásra szánt alkoholos italok nem számítanak veszélyes árunak. ADR tehát nem kell a szállításukhoz, de több szabályt be kell tartani. Mivel jövedéki termékekről van szó, többféle dokumentumra van szükség. Szállítási feltételek: a megbízó utasításait kell követni Az alkoholszállításra vonatkozóan sem hazai, sem nemzetközi szinten nincs olyan jogszabály, […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Lízingelt autónál kié az EPR?

Külföldről lízingelem a teherautóm. Milyen EPR kötelezettségem van, miután kell díjat fizetnem? Az N2 és N3 kategóriás teherautók nem tartoznak az EPR hatálya alá. A jogszabály az N1, azaz a 3,5 tonna alatti kategóriát és a személyautókat nevesíti. Ezeknél lízingnél azt kell nézni, hogy a szerződés végén a jármű a lízingcég tulajdonában marad-e. Ha igen, […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Újrahasznosítható raklapok és az EPR

A saját után fizetni kell A raklapok témaköre azokat érinti, akik sajátot használnak, és nem bérrendszerben van náluk. Július 1-től elvileg ha árut teszünk a raklapra, az csomagolássá válik, ami után EPR-díjat kell fizetni. A többször használható raklapok után ráadásul csak akkor nem kell minden egyes használat után megfizetni az EPR díjat, ha újrahasználható csomagolásként […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
561

Utazás az autóhoz: munkába járás vagy kiküldetés?

Hogyan fizessük ki a reggeli utazást, ha a sofőrök nem otthon és nem a telephelyen veszik fel az autót, hanem külső helyszínen? Kiküldetésként vagy munkába járási támogatásként célszerűbb-e megtéríteni a költségeiket? Gépjárművezetők esetén a válasz attól függ, hogy tachográfos vagy tachográf nélküli járművet vezetnek-e. Tachográfos autó átvétele külső helyszínen Ha tachográfos kocsit vezetnek, akkor az […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Mikor mentes a kamionstop alól a kombinált szállítás?

A kamionstop alól többnyire mentesülnek a kombinált fuvart végző tehergépkocsik, de általában csak a terminálra menet, jövet. A mentességet az egyes államok saját hatáskörben szabályozzák. Olvasói kérdés Kombinált áruszállítás keretében konténereket viszek Németországba, Szlovákián keresztül. Úgy értesültem, hogy szlovák tranzitnál be kell tartania a hétvégi kamionstoppot, de nem vagyok meggyőződve az információ megalapozottságáról. Mentes vagy […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Ha csak szervizbe megyünk, ahhoz nem kell engedély

Olvasói kérdés: Vásároltam Németországban egy nyergest, amit belföldi fuvarozásra  használok. Eljött az első szerviz ideje, és ki kell vinnem Németországba az autót, de belföldi fuvarozóként nincs közösségi engedélyem. Szeretném tudni, hogy kell-e valamilyen engedély a vontatóm kiviteléhez? Elég lesz az utunk célját igazolni A kizárólag belföldi fuvarozásra használt járművet nyugodtan javíttathatjuk külföldön, ehhez nem kell […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
561

Külföldről behozott teherautó és a tachográf

Olvasói probléma Külföldön vásároltam egy nyergest, melynek még egy évig érvényes a tachográf illesztési jegyzőkönyve. Itthon újra kell illeszteni a tachográfot? A járművet lábon hozzuk haza. Mire kapcsoljam a menetírót? Ha a jármű a saját lábán jön haza, üresen, akkor az új tulajdonosnak vagy gépkocsivezetőnek ugyanúgy be kell tennie a saját céges kártyáját vagy az […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Hogyan lehetne hatékonyabb az ellenőrzés?

Szakmai „kérdezz-felelek” Kérdezz-felelek rovatunkban ezúttal Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára kérdezte Rónay-Tobel Beatrixet, az Építési és Közlekedési Minisztérium Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztályának vezetőjét arról, hogyan lehetne növelni az ellenőrzések hatékonyságát. Aktuális kérdés: Milyen módszerekkel és eszközökkel növelhető az ellenőrzések hatékonysága? Az ellenőrzések hogyan járulhatnak hozzá a hazai árualap és a belföldi fuvarpiac védelméhez? […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Hiába írták meg, a kormány eddig nem vette figyelembe az MKFE és a NiT javaslatait

Az októberi, inflációkövető díjemelés elhalasztását és több tervezett módosítás átgondolását kéri a szaktárcától hónapok óta a fuvarozók két szervezete. Az MKFE és a NiT Hungary szerint az aktuális fuvarpiaci helyzet nem tesz lehetővé néhány hónapon belül két ilyen mértékű díjemelést. Az inflációkövető októberi és a rendszer átalakításával együtt járó februári áremelés a szervezetek szerint az […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Fuvarpiac: a csökkenő kereslet diktál

Hogyan alakultak a fuvardíjak 2023 II. negyedévben? A magas fogyasztói árak és a lemaradó bérek Európa-szerte lefelé nyomják az áruszállítás iránti keresletet. A csökkenő kereslet az első negyedév után a másodikban is a fuvardíjak csökkenését eredményezte. A gazdasági visszaesés a magyar piacot sem kíméli. Az európai fuvardíjak csökkenése nem új dolog, csaknem egy éve tart. […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Forgalomkorlátozás

Kiegészítő forgalomkorlátozás a Brenner autópálya olasz szakaszán

Október 26-án az osztrák állami ünnep miatt, Olaszországban kiegészítő forgalomkorlátozás lesz. A 7,5 t legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek 00.00 és 22.00 óra között nem közlekedhetnek az A22-es Brenner autópálya Vipiteno és olasz / osztrák államhatár közötti szakaszán. Ezen a napokon az osztrák utakon is kamionstop lesz. Forrás: Confindustria Toscana Sud

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Megszűnik a saját számlás igazolvány

Törli a kormány a saját számlás teherszállításra vonatkozó feltételeket a fuvarozás feltételeit rögzítő jogszabályból. A jövőben a 7,5 tonna feletti, saját számlás áruszállítást végző járművekhez nem kell semmilyen külön igazolvány. A személyszállításban nem lesz változás, a saját számlás személyszállítási igazolvány megmarad. A kormány honlapján jelent meg két jogszabály tervezete: egy

Tovább »
Forgalomkorlátozás

Forgalomkorlátozás kiigazítás – Luxemburg október 2.

Kedves Olvasóink! Szeptemberi lapszámunkból kimaradt, hogy a német október 3-i forgalomkorlátozás miatt, október 2-án Belgium és Franciaország felől Németországba tartó útvonalon 23.30 – 24.00 között forgalomkorlátozás lesz érvényben. Elnézést kérünk a hibáért, jó utat kívánunk!  

Tovább »
Nemzetközi fuvarozás

Ukrán tilalom: újabb hosszabbítás határozatlan időre

EKÁER kell minden listán szereplő termékre Szeptember közepén megszűnt az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó uniós korlátozás. Magyarország azonnal lépett, és másnaptól megtiltotta 24 mezőgazdasági termék, gabona, gyümölcs és hús behozatalát is Ukrajnából. Tranzitra továbbra sincs korlátozás, ha az áru 15 napon belül elhagyja az országot.  Magyarország május óta korlátozza

Tovább »
Előfizetői tartalom

Enyhítik a tűz- és munkavédelmi szabályokat

A tűzoltók és a szakszervezetek tiltakoznak Egyszerűsíti a kormány a tűz- és munkavédelemmel kapcsolatos szabályokat, adminisztratív előírásokat. A tervek szerint a jövőben kevesebb helyen kell majd tűzvédelmi szabályzatot készíteni, és ritkulhat a tűzvédelmi oktatások gyakorisága is. A munkavédelmi oktatás pedig az elképzelések szerint egyes munkahelyeken úgy is teljesíthető lesz, hogy a munkáltató átadja a dolgozónak […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Lép a kormány?

Központi szándék van a fuvarozói versenyképesség javítására, decemberben várható eredmény Múlt hónapban a MLSZKSZ kiadott egy közleményt, ami szerint készül egy fuvarozói intézkedéscsomag. A szervezet főtitkárát, Bíró Koppány Ajtonyt és Árvay Tivadart, az MKFE főtitkárát kérdeztük, hogy mire számítanak, mit javasolnak, vagy éppen miről egyeztettek a kormánnyal. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének  (MLSZKSZ) közleménye […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Emelkednek a fuvarozói bírságok

Szeptembertől egységesen 30%-kal emelkednek a fuvarozókat érintő bírságok. A legalacsonyabb büntetés 10 helyett 13 ezer, a legmagasabb 800 ezer helyett 1 millió 40 ezer forint lehet. A büntetési tételeknek ilyen általános és egységes emelésére eddig nem volt példa. A gyorshajtásért például 2007 óta kellett az eddigi minimum 30 ezres büntetést fizetnie a lefényképezett sofőröknek.  Gyorshajtás  […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Járművezető-képzés: szeptembertől lehet újra vizsgázni

Megjelent az új rendelet és az új elektronikai rendszer is, de még biztosan lesznek kisebb fennakadások. Augusztusban leállt a vizsgáztatás Augusztus elején leálltak a járművezető-képző intézmények a vizsgákkal. Egy helyben topogva várták a tájékoztatókat, hogy a továbbiakban hogyan is kell majd eljárni, és még így is vannak nyitott kérdések. A vonatkozó rendelet módosítása még júniusban […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Októbertől Milánóban is kötelező a holttérfigyelő

Október elsejétől a 12 tonnánál nagyobb teherautók és buszok csak holttér-figyelővel hajthatnak be Milánóba, és fel is kell matricázni a járműveket. A Milánó csaknem egészét lefedő környezetvédelmi zónába eddig is csak regisztráció után hajthattak be a külföldi járművek, most ezt ki kell egészíteni a holttér-figyelő beépítéséről szóló szerviz papírokkal. A milánói önkormányzat júliusi döntése értelmében […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Az energiamegtakarításból üzletet is csinálhatunk

Ha az autónkat lecseréljük egy kisebb fogyasztásúra, akkor azzal nemcsak üzemanyagot spórolunk meg, de az energiamegtakarításunkat akár el is adhatjuk. Mondjuk egy benzinkútnak, ami ha nem tud megtakarítást felmutatni, akkor vásárolnia kell. Nemcsak az autócsere energiamegtakarítása adható el, hanem egy felújításé, vagy akár egy vezetéstechnikai tréningé is. A lényeg, hogy auditálva legyen. Olvasói probléma Fuvarozó […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Hol kötelező kabotázs biztosítást kötni az EU-ban?

A Mobilitási Csomag bevezetése óta egyre sűrűbben ellenőrzik az EU-s hatóságok a külföldi fuvarozókat. Gyakori kérdésként merül fel kollégáink körében, hogy az EU mely államában kötelező biztosítást kötni a kabotázs fuvarokra? Magyar fuvarozó kétféle módon szembesülhet a kabotázs biztosítással: egyrészt az EU tagállamok saját hatáskörben előírhatják ennek meglétét és a szükséges fedezet összegét (1072/2009 EK […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Németország: útdíj 3,5 tonna felett

Németország előbbre jár az útdíjak átalakításában, és várhatóan már decembertől be fogja vezetni a magyarhoz hasonlóan új szemléletű díjtáblázatokat. Újdonság, hogy jövőre a mostani 7,5 tonna helyett már a 3,5 tonna feletti teherautóknak is kell útdíjat – vagy ahogy a közleményük szól: CO2-illetéket – fizetniük.  Németországban jelenleg a 7,5 tonna össztömeg feletti járművekre kell útdíjat […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Járműkár

Autóbiztosítás: mit tehetünk a túl alacsony kártérítési összeg ellen?

Sok esetben a biztosító annyira alacsony kártérítési összeget ajánl a vétlen károsultnak, amennyiből biztosan lehetetlen megcsináltatni a javításokat, vagy pótolni a tönkrement járművet. Mit tehetünk, ha túl alacsony az ajánlott összeg, hogyan lehet többet kicsikarni a biztosítóból? Csak óvatosan bízzunk meg a biztosítóban! A járműtulajdonosok többsége a kötelező felelősségbiztosításra egyfajta

Tovább »
Előfizetői tartalom

Vadgázolás – szinte biztos, hogy a gázoló fog fizetni

Változott a vadászati törvény, benne azokat a részeket is átírták, melyek a vaddal való ütközés felelősségvállalásáról szólnak. Az eredmény: vadgázolás esetén csak akkor nem kell fizetnünk, ha vadászat során hajtották fel az állatokat az útra.  Kártérítés eddig sem járt A vaddal való ütközés komoly anyagi terhet ró az autósokra, ugyanis egyszerűen nincs esély arra, hogy […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Itt vannak az új tachográfok – kell-e hozzá új sofőrkártya?

A második generációs intelligens tachográfok több fajta és nagyobb mennyiségű adatot rögzítenek, mint a korábbiak. Lehet-e őket a régi sofőrkártyákkal használni?  A gépjárművezetői kártyák valójában egyszerű memóriakártyák, működésükben hasonlóak ahhoz, amit a számítógépekhez, telefonokhoz is használunk. A járművezetőnek jelenleg 28 napról kell információt szolgáltatnia hatósági ellenőrzés alkalmával. Ennyi adatot kell a kártyának minden körülmények között […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Útdíj, üzemanyag, jövedéki adó – jelentősen emelkednek a fuvarozás költségei

Az elmúlt hónapokban ismét emelkedni kezdett az üzemanyagok ára, s ma már a gázolaj átlagos literenkénti ára 100 forinttal haladja meg a fél évvel ezelőttit. Az áremelkedés láthatóan folytatódik, októbertől pedig az útdíjak, januártól a jövedéki adó, februártól ismét az útdíjak emelkedése löki még feljebb a fuvarozási költségeket. Útdíjak – két emelés is lesz Ahogy […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Már kalkulálhatók a 2024-es útdíjak – jelentős emelésre készülhetünk

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a 2024 februárjától érvényes útdíjakat tartalmazó rendeletét. A végleges számokat még nem ismerjük, mert az az októberi euróárfolyamtól is függ. Az azonban már látszik, hogy például egy Euro VI-os vontatóra a mai díjaknál legalább 50 forinttal többet kell majd fizetni kilométerenként. Jövő február elsejétől teljesen átalakul a tehergépkocsik és buszok […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Cikkek

Átalakul az útdíjrendszer, jön a J5-ös kategória

Átalakítja az útdíjrendszert a kormány, többek közt bevezeti az 5 tengelyes járművekre kialakított J5-ös kategóriát is. Újra bekerült a rendeletbe az inflációhoz kötött éves emelés. Jövőre 20% körüli drágulásra számíthatunk. Személyautók, buszok matricás rendszere A matricás rendszerben még 2020-ban jelent meg az a szabály, ami az útdíjak meghatározását automatikusan az

Tovább »
Cikkek

Kevés a fuvar, de nincs nagy baj – Körkép a belföldi fuvarozásról

A csökkenő fuvarszámok, az infláció és a javítási költségek emelkedése ellenére sincs komoly bajban a belföldi fuvarozó szektor. A lakosságnak szolgáltató, kisteherautós fuvarozók vannak nehezebb helyzetben, ők jobban megérzik a gazdasági helyzet változását. Sokan úgy vélik, szükség lenne a hatósági ellenőrzések számának növelésére is, hogy megvédje a belföldi piacot az

Tovább »
Forgalomkorlátozás

A hőség miatt elmarad a hétvégi kamionstop

A  harmadfokú hőségriasztás miatt augusztus 26 (szombat) és  augusztus 27 (vasárnap) napokra felfüggesztik a kamionstoppot – közölte a kormany.hu A kamionstop az általános szabályok szerint augusztusban minden szombaton 15 órától vasárnap 22 óráig tart. A közlekedésért felelős miniszter a korlátozást indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti. Az egészségre ártalmas a felforrósodott fülkében

Tovább »
Forgalomkorlátozás

Szlovákia : rendkívüli forgalomkorlátozási feloldás szeptemberben

Szlovákiában augusztus 29-én, szeptember 1-jén és 15-én ünnepi forgalomkorlátozás lesz érvényben. A fuvarozói szervezetek kérésére a szlovák döntéshozók úgy határoztak, hogy célforgalomban feloldják a forgalomkorlátozást. Így minden  7,5 tonna feletti össztömegű gépjármű előtt, aminek lerakóhelye Szlovákia, szabad a pálya. forrás: Cesmad Slovakia

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Egy érzékeny téma: a sofőrbérek

Sok országban, így nálunk is tabutémának számít a kereset, a sofőrök bérével kapcsolatban pedig amúgy is nehéz tisztán látni. Egyesek úgy vélik, azért nincs elég sofőr, mert nincs eléggé megfizetve a munka, mások úgy látják, irreálisan magasak az igények, amit a növekvő költségek és a csökkenő fuvardíjak mellett lehetetlen kigazdálkodni.

Tovább »
Forgalomkorlátozás

Szlovén rendkívüli forgalomkorlátozások

Augusztus 15-én Szlovéniában ünnepnapi forgalomkorlátozás lesz érvényben a 7,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépjárművekre. Az ezt megelőző hétvégén és hétfőn (augusztus 14-én) rendkívüli forgalomkorlátozást vezettek be az alábbiak szerint: augusztus 12. (szombat): 8 – 13 óra között egyetemesen, 6 – 16 óra között a tengerpari utakon augusztus 13. (vasárnap): 8 –

Tovább »
Előfizetői tartalom

Hidrogén: ez lehet a jövő, de még nagyon drága

Az már kijelenthető, hogy a klímasemleges fuvarozás megvalósításában rövid távokon az elektromos teherautóknak, furgonoknak áll a zászló. A hosszabb távok esetén viszont egyre többet beszélnek a hidrogénmeghajtás lehetőségéről. Nemrég a NiT Hungary megállapodást kötött a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetséggel, hogy együtt dolgoznak a hidrogénközlekedés elterjesztésén. Konferenciákat és képzéseket is tartanak, és népszerűsítik ezt a meghajtást. Az […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Rakományrögzítés: mire harapnak az ellenőrök?

Egyre gyakrabban ellenőrzik – itthon és külföldön is – a rakományrögzítést, s ezzel együtt a rakományrögzítők állapotát és adott esetben azok minőségi bizonylatait is. A balesetveszély és a rakomány sérülésének elkerüléséhez, a biztonságos szállításához szükséges a megfelelő rögzítés. A mi feladatunk és felelősségünk az, hogy ezt megfelelő minőségű eszközökkel és szakszerűen végezzük el, úgy, hogy […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Átalakul a könyvelők képzése, újra kötelező lesz a hatósági tanfolyam

Átalakítja a kormány az önálló munkára jogosult mérlegképes könyvelők képzését. Ma egy ilyen tanfolyam elvégzéséhez elég egy érettségi és egy 500-600 órás szakmai képzés, amit egyre gyakrabban kínálnak távoktatásos formában. Jövőre ennek vége: a könyvelők képzését átveszi az állam, visszahozzák a hatósági tanfolyamokat és valószínű, hogy nem nagyon lesz lehetőség internetes távoktatásra sem.  A mérlegképes […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Mikor használhatjuk a mellékutakat?

Jogszabály tiltja a teherautók számára a mellékutak használatát átmenő forgalomra, sokak számára ez azonban csak akkor derül ki, ha a rendőrök ellenőrizni kezdenek egy gyakrabban igénybe vett szakaszon. Elevenítsük fel a szabályt: mikor, milyen esetben hajthatunk rá a falusi mellékutakra teherautóval? Éppen 10 éves a mellékutak használatára vonatkozó szabályozás. Még 2013-ban hozták, amikor a frissen […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Szabad-e papucsban vezetni?

Egyre melegebb  az idő, egyre többen választják vezetéshez is a papucsot vagy a könnyű szandált a zárt cipők helyett. Egyesek szerint tilos így vezetni, mások eleve kijelentik, hogy cipőben aztán senki be nem léphet az ő fülkéjükbe. Szabad-e nálunk papucsban vagy zokniban vezetni és mire számítson, akit ezzel fülelnek le a rendőrök? Május elején az […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Adózás

Átalányadózás: lehet-e gond az autóeladásból?

Makacsul vissza-visszatérő figyelmeztetés, hogy az átalányadós egyéni vállalkozó kikerül a 80%-os költséghányad alól, ha eladja a munkára használt járművét. Utánajártunk, valóban ilyen következményekkel jár-e ez a lépés. Egy furgonos áruszállítással foglalkozó vállalkozó az átalányadózást választotta erre az évre. Jó döntések látszott, mivel a fuvarozás kedvezményezett körbe tartozik, így az általános 40% helyett a bevétele 80%-át […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Elindulhatnak a vizsga nélküli GKI-képzések

Megjelent az utolsó rendelet is, ami az autósiskolák számára lehetővé teszi a vizsga nélküli GKI-továbbképzések megszervezését. Az első ilyen tanfolyamokat várhatóan szeptemberi kezdéssel hirdetik majd a képzők. Régi törekvése volt az érdekképviseleteknek, hogy az 5 évente kötelező megújító GKI-képzés elvégzése után ne kelljen még külön vizsgát is tennie a járművezetőknek. A vizsgakötelezettséget uniós szabály sem […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
561 (e)

A tachográfadatok alapján is büntetheti a rendőrt a gyorshajtást

Jogszerűen jár el a rendőr, ha menetíró adatai  alapján gyorshajtásért megbünteti a vezetőt? Joga van egyáltalán beszállni az autóba? Az ORFK szerint igen. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatától kapott információk alapján a közúti ellenőrzés − indokolt esetben – kiterjedhet arra, hogy a gépkocsivezető hogyan vezette a járművet az ellenőrzést megelőző 24 órában ( 66/2007. kormányrendelet). […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
561 (e)

Táppénz, szabadság visszaírása

Az MKFE is nemrég egy szabálytalanság miatti jelentős bírság nyomán hívta fel a  figyelmet arra, hogy ma már a szabadság és a táppénz idejét is a tachográfon kell igazolniuk a járművezetőknek. A korábbi években a tachográfon csak a vezetési idők közötti szüneteket, valamint a napi és heti pihenőket kellett a menetírón utólag rögzíteni. A hosszabb […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
561 (e)

Rövid szünet igazolása

Rövid szünetet tartottam, csak 10 percre léptem ki a kocsiból. Igaz, hogy ezt az időt a munkáltatómnak kell igazolnia?  Sajnos nagyon sok ehhez hasonló tévhit kering a vezetési és pihenőidők igazolásáról, s a többségüknek semmi köze a valós szabályokhoz. Ennek sem. A különböző tevékenységek munkáltató általi igazolása már rég megszűnt. Az uniós előírások egyértelműek: minden […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
561 (e)

Túlvezetés elhúzódó rakodás miatt

Két fuvart vállaltam egy napra, a szükséges időkre bőven rászámoltam. Arra azonban nem gondoltam, hogy az első lerakónál 3 órát fogok várni a papírok kiadására. Hogy el ne veszítsem a második fuvart, vállaltam inkább a túlvezetést, hogy odaérjen időben a felrakóra. ha igazolom a túlvezetés okát, megmenekülhetek a bírságtól?  Olvasónk gondjára sajnos nincs jó megoldás. […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
561 (e)

Munkaidő-túllépés: megbüntetnek érte?

Munkáltatóként kaphatok-e büntetést azért, ha  járművezetőm túllépi az engedélyezett napi munkaidőt? A vezetési idővel nincs gond, de az egyéb munkák miatt a munkaidő 15 óránál is hosszabbra nyúlik. Éveken át a járművezetők megszokhatták, hogy ellenőrzés során számon kérik rajtuk a vezetési és pihenőidők betartását. Pár éve azonban kibővült az ellenőrzések köre, és ma már a […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
561 (e)

Araszoláskor ne kapcsolj out-ra!

Egy népszerű közösségi oldal szakmai csoportjában vetődött fel egy out-tal kapcsolatos probléma. Egy teherautó lerobbant az autópályán. A váltó hibásodott meg, így lépésben mozgatható volt, de nagyobb sebességre nem volt képes. Szerelőt hívtak, de egy idő után kiderült, hogy a helyszínen nem tudnak mit kezdeni a járművel. Elindultak egymás után, lépésben: elöl ment a szerelőkocsi, utána a […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
561 (e)

Javítás alatt álló kocsi mozgatása

„Milyen szabályok vonatkoznak arra, ha szerelőműhelyben kell mozgatni a javítás alatt álló autót? Kell-e valamilyen kártya a menetíróba, esetleg bent kell-e hagyni a sofőr kártyáját?” A sofőrkártyát vegyük ki! Az egyszerűbb eset az, amikor a javítás rövid ideig tart és a sofőr jelenlétében történik. Ebben az esetben akár bent is hagyhatnánk a sofőrkártyát, de ez […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Levonhatja a megbízó egy korábbi kárát egy későbbi fuvardíjból?

Tegyük fel, hogy megbízónk részére rendszeresen látunk el fuvarfeladatokat. Az egyik közös munka után kapunk tőle egy számlát “káresemény átterhelése” címszóval, mert véleménye szerint kárt okoztunk neki. Visszaküldjük a számlát, mondván, hogy jogtalannak tartjuk. Erre hónapokig nagy hallgatás a válasz. Aztán rájövünk, hogy csak kivárt: egy újabb fuvarnál fogja magát, és ezt az összeget levonja […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Rakodás, árufeltöltés – hol álljunk meg a városokban szabályosan?

Közterület-felügyelők gyakran megbüntetik a boltok árufeltöltését vagy éppen költöztetést végző kisteherautókat. A KRESZ ugyan elismeri az áruszállítás, rakodás jogosságát, ez a felmentés azonban nem terjed ki minden rakodással járó helyzetre. A sűrűn beépített belvárosokban olykor szinte lehetetlen szabályosan megállni a rakodáshoz. Egyes belvárosi üzleteket csak úgy lehet megközelíteni, ha a sofőr tilosban parkol, feláll a […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Mikor veheti el a rendőr a jogosítványt?

Nem minden közlekedési baleset jogosítja fel a rendőrt arra, hogy elvegye a sofőr jogosítványát. Ez függ a baleset súlyosságától, veszélyességétől és attól is, hogy az iraton szereplő adatok rendben vannak-e. De akkor is ugorhat a jogsi, ha összegyűlt a 18 büntetőpont.  Mikor van joga a rendőrnek ehhez a megoldáshoz nyúlnia? Kérdés Egy kisebb közlekedési baleset […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Bérelt teherautók használata – augusztustól új szabályok jönnek

Könnyebb lesz a bérelt járművek használata a fuvarozásban egy hamarosan megjelenő kormányrendelet alapján. Most lehetetlen külföldi rendszámos vontatóval itthon vállalkozni, a jövőben ez is lehetségessé válik. A bérelt járművekre vonatkozó szabályokat az egész Európai Unióban egységesítik, ezeknek a magyar változata lép hatályba augusztusban. Egy évvel ezelőtt fogadta el az Európai Parlament a bérelt teherautókkal való […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Szeptembertől emelkednek a bírságok

Szeptember elsejétől megemeli a kormány a szabálysértési és közigazgatási bírságok összegét, köztük a közlekedéssel kapcsolatos büntetéseket is. Az emelés mintegy 30 százalékos minden tétel esetén. Emelkednek a szabálysértési és a helyszíni bírságok is Ma a KRESZ megsértése esetén, ha a szabályszegésnek nincs külön, kiemelt tarifája, akkor a minimális büntetési tétel 5 ezer forint. Ez 6500-ra […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Cikkek

Megváltozik a kiküldetés szabályozása

A megszakításra csak új tachográffal jár mentesség Megváltoznak a kiküldetés szabályai. Augusztustól azt is kiküldetésnek kell tartanunk, ha egy kétoldalú szállítás során megszakítjuk az utat egy felrakóval vagy lerakóval, kivéve, ha a jármű új típusú, intelligens tachográffal van felszerelve. Korábban ilyen szabályozás még nem volt, ami nem a feladat jellege,

Tovább »
Árukár

Változik a kötelező biztosítás – nem zárják ki a rakodási károkat

A jövőben a rakodás közben keletkezett károkat is meg kell térítenie a biztosítónak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés alapján. December 23-án lép hatályba a változás, ami törölte a törvényből a rakodási károk kizárását. A rakodás veszélyes művelet, egy apró figyelmetlenség is jelentős károkat okozhat mind a járműben, mind a felrakás vagy

Tovább »
Előfizetői tartalom

Használt teherautó és a garancia

Van-e bármilyen jótállási kötelezettsége a régi tulajdonosnak használt jármű eladásakor? Felelősek vagyunk-e az átadás után bekövetkező hibákért, vagy a vevőnek is tudomásul kell vennie, hogy használt autónál előfordulhatnak előre nem látható problémák? Gyakran felmerülnek ezek a kérdések, ezért tisztázzuk az átadás feltételeit. Probléma „Szabálykövető ember vagyok, semmiképpen sem akarok másokat megkárosítani. Cégem második tulajdonosa egy […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Baleset munkaidőn túl

Egy hivatásos sofőr munkaidőn kívül balesetet okozott, méghozzá ittas állapotban. Mint később kiderült, nem is ez volt az első eset. Korábban már be is vonták egy időre a jogosítványát, és csak kötelező utánképzés teljesítésével kaphatta vissza a vezetői engedélyét. Vajon meg tud-e szabadulni tőle a munkáltató gyorsan és egyszerűen? Érthető, hogy a balesetet okozó, ittas […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Jöhetnek a vendégmunkások, de nem minden vállalkozáshoz

Elfogadta a Parlament a vendégmunkások foglalkoztatásáról szóló törvényt. A  vendégmunkások tartózkodási engedélye két évre lesz érvényes, ez egy évvel meghosszabbítható, a három év lejárta után pedig azonnal új kérelmet adhat be az érintett. Így szinte bármeddig itt dolgozhatnak az EU-n kívüli országokból, akár a Távol-Keletről vagy Ázsiából érkező vendégmunkások. A szabályok azonban erős korlátozásokat tartalmaznak, […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Bírság mondvacsinált műszaki kifogások miatt

Nincs bosszantóbb, mint amikor frissen szervizelt járművünket egy mondvacsinált műszaki hibára hivatkozva bírságolja meg az osztrák hatóság. Kacsó Sándor segítségével megvizsgáljuk, hogy mit tegyünk, ha nem értünk egyet az osztrák szervek állításával. Névjegy Kacsó Sándor, az AETR 561 Kft. ügyvezető igazgatója. Az AETR 561 Kft. fiatalos, lendületes csapata 2004 óta segíti az áru- és személyszállító […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Cikkek

Mi és az MI – Tényleg jönnek az önvezető autók és a terminátorok?

Bármennyire is tudományos fantasztikumnak tűnik, a Mesterséges Intelligencia (MI) már ott van a mindennapjainkban: az applikációk mögött, az ajánlórendszereken vagy akár a Netflixen is. Sőt, sokszor egy egyszerű Excel táblázat is ezt használja. Mit tud manapság, hol tartanak a fejlesztések, és mire fogjuk használni a logisztikában, szállítmányozásban? Ezeket a kérdéseket feszegette Rusznyák András, mesterséges intelligencia […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Cikkek

Nem lesz majd az autón üres négyzetméter

Lehet egy kérdésem? Kérdezz-felelek szakértők között Sorozatunkban szakmabeliek kérdezik egymást és másokat a szakmát érintő kérdésekről. Ezúttal Herczeg Sándor, a Printzfuvar Kft. tulajdonos-ügyvezetője ad választ arra, hogy hogyan látja a fuvarozás jövőjét. Herczeg Sándor 2010-ben alapította a Printzfuvar Kft.-t, de sofőrként több mint 30 éve a pályán van. Jelenleg 8-10 darab 3,5 és 18 tonna […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Letiltás a munkabérből: mentes lehet-e a napidíj?

Korábbi adótartozást kell levonni olvasónk egy dolgozójának a munkabéréből. De vajon csak a munkabérből kell levonni a kötelező törlesztést, vagy a napidíjból és az üzemanyag-megtakarításból is? Amikor új munkahelyre kerülünk, visszük magunkkal a régi helyen keletkezett tartozásainkat. Bármilyen végrehajtható tartozásunk van, azt minden járandóságunkból törleszteni fogjuk, míg csak ki nem fizetjük a teljes összeget.  Viszonylag […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Üzemanyag

Jövőre drágulni fog a gázolaj – Emelik a jövedéki adót és tovább csökken a visszaigényelhető rész

Legalább 30-40 forinttal drágulni fog az üzemanyag jövőre, ha a Parlament elfogadja a kormány legújabb adócsomagját. Megemelik a jövedéki adót és csökkentik a fuvarozók által visszaigényelhető részt.  A légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról címmel terjesztette be új adócsomagját a kormány. A cím azonban megtévesztő, a törvényjavaslat számos más jogszabályt

Tovább »
Cikkek

Kiterjesztett gyártói felelősség – egyszerű felhasználóként is lehet vele dolgunk

Július 1-től lépett életbe a kiterjesztett gyártói felelősség, vagy ahogy mindenki beszél róla: az EPR. A cél az, hogy a hulladékkezelés költségeit fizettessék meg az előállítókkal is, így a cégek számára ez fizetendő díjakat is jelent majd. Elsősorban a gyártók és a forgalmazók érintettek, de egy fuvarozó vállalkozás is könnyen belefuthat az EPR-be. Elég, ha […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Előfizetői tartalom

Panasztörvény – az 50 főnél többet foglalkoztató cégekre is vonatkozik

Július 25-én lép hatályba a panaszokról, közérdekű bejelentésekről és a visszaélések bejelentésével kapcsolatos szabályokról szóló törvény. Az előírások egy része a vállalkozókat is érinti. Az 50-nél több dolgozót foglalkoztató cégeknek is működtetniük kell egy visszaélés-bejelentési rendszert. Kit érint? Az előírás két nagy csoportra vonatkozik: minden olyan vállalkozásra tevékenységi körtől függetlenül, ahol 50-nél több munkavállaló dolgozik […]

Ez a bejegyzés csak előfizetők számára érhető el. log in

Tovább »
Más cikkek

A velünk élő sci-fi: okostechnológia a logisztikában, fuvarozásban

A piac óriási nyomást helyez a logisztikai, szállítmányozó és fuvarozó vállalkozásokra. Megrendelői elvárás, hogy a fuvardíjak és a különböző költségek ne szálljanak el, miközben a szolgáltatásokat zöldíteni kell és további fejlesztéseket is elvárnak tőlünk – véli Gyulai Krisztina, az INCON-Logistic Kft. cégvezető-közgazdásza. Hatékonyságunk növelése lehet a kulcs versenyképességünk megőrzéséhez, amit

Tovább »
Belföldi fuvarozás

Újdonság: kötelező a minimális fuvardíj és a rakodási díj

Kötelezően megszabott minimális fuvardíjat vezetett be a kormány. Magyarországon még soha nem volt ilyen előírás. A minimális szolgáltatási díjat minden fuvaroztatónak meg kell fizetnie, ez ugyanúgy kötelező, mint például a minimálbér. A rendelet január végén lép hatályba.  Az év utolsó munkanapján, december 29-én jelent meg a kormány rendelete a kötelező

Tovább »
Nemzetközi fuvarozás

„Óvatosan vagyok optimista!“

A nemzetközi tendereken egyre nyomottabb árakkal versenyeznek egymással a szállítmányozók. Sokan egyszerűen nem vesznek tudomást a karbonadók miatt jövőre növekedő útadókról. A spot piacon pedig akár az önköltségi árak alá is süllyednek a fuvardíjak. Ez kockázatos helyzetbe kényszeríti a fuvarozó vállalkozásokat, akiknek pedig éppen most kellene rengeteget befektetni a fenntartható

Tovább »
Újság

Fuvarlevél 2024. április

Fogadják sok szeretettel a 2024. áprilisi számunkat. A *-al jelzett bejegyzéseinket előfizetés nélkül is megtekinthetik Útdíjfizetés utólag Szorosabb lesz az uniós rendőrségi együttműködés Vizsga nélküli GKI képzések: miért nincs elég? Jön a digitális jogosítvány és a fiatal sofőrök Önök kérdezték: Tengelytúlsúly: ki felelős a felrakásért? Ki fizeti ki a kárt,

Tovább »
Hírek

Folytatódnak a tavaly indult felújítások a gyorsforgalmi utakon

Március közepén az M7-es autópályán három helyszínen – a Kőröshegyi völgyhíd, Balatonlelle és Becsehely térségében – a terelések kiépítésével elindultak az idei útfelújítási munkálatok. Az M7-esen a tönkrement burkolat cseréjének előkészítő munkái is megkezdődtek. A szakemberek az M3-ason is megkezdték a munkát, az idei felújítások legnagyobb része ezt a sztrádát

Tovább »
Hírek

Súlykorlátozást vezetnek be több útszakaszon

A Szolnok és Jászberény környéki települések átmenő teherforgalmának csökkentése érdekében március 27-től 20 tonnás súlykorlátozást vezettek be a Szolnok és Jászberény környéki települések közútjain. A tájékoztatás szerint a súlykorlátozást az M4-es autóúttól északra, a 32-es főúttól keletre, a 31-es főúttól délre, valamint a Tisza folyótól nyugatra lévő kijelölt terület egyes

Tovább »
Hírek

Útfelújítás nehezíti áprilistól a Liszt Ferenc repülőtér megközelítését

Április első hetétől legfeljebb 6 héten át útfelújítási munkák nehezítik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítését. Az M4-es Ferihegyi repülőtér csomóponti ágainak felújítása miatt forgalomterelésre, sávzárásra kell készülni. A kivitelezők egy ütemben csak egy csomóponti ágat zárnak le, hogy minél kevésbé zavarják a közlekedést, de így is hosszabb utazási

Tovább »
Hírek

Megnyílt a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi út

Átadták a forgalomnak a Nagyváradot az észak-erdélyi (A3-as) autópályával összekötő utat. Az út különlegessége, hogy két körforgalom is van rajta, ami nem jellemző a gyorsforgalmi utakra. Az út Nagyvárad belső körgyűrűjéből indul ki, és az észak-erdélyi autópálya csonknak számító 5,35 kilométeres Bors-Bihar szakaszába fut bele. Ez utóbbi a Bors II.-Nagykereki

Tovább »

Összeütközésre figyelmeztető radar a teherautón

A Brigade Electronics GmbH. legújabb terméke egy mesterséges intelligenciát (MI) használó kamera, ami a jármű holtterében tartózkodó gyalogosokra, biciklisekre figyelmezteti a járművezetőket. A kamera az MI segítségével különbözteti meg az álló tárgyakat a mozgó emberektől vagy járművektől. A jármű oldalán elhelyezett radarok felismerik a saját pótkocsi kanyarodó mozgását, és emiatt

Tovább »
Hírek

Németország meghosszabbítja a lengyel, cseh és svájci határellenőrzéseket

A német belügyminisztérium meghosszabbítja a határellenőrzést a lengyel, a cseh és a svájci határokon június közepéig, az osztrák-német határon május közepéig. A hosszabbítást az embercsempészet és az illegális bevándorlók nagy száma indokolja. A  német rendőrség  szeptemberben 6.700 bevándorlót regisztrált, és 564 embercsempészt csípett fülön. Német politikusok szerint még legalább két-három

Tovább »
Hírek

Nemzetközi fellépés a Brenner autópályán alkalmazott korlátozások ellen

Olaszország szerződésszegési eljárást kezdeményezett Ausztria ellen a szabad árumozgás uniós alapelvének megsértése miatt. Az olaszok felrótták Ausztriának a szektorális közlekedési korlátozások alkalmazását, az éjszakai és a téli vezetési tilalmakat és a teherautók szakaszos áteresztésének a módszerét. A Brenner autópálya egy transzeurópai áruszállítási útvonal (TEN-T), amelyen az egyoldalúan bevezetett osztrák intézkedések

Tovább »
Hírek

EU: több tagországban emelkedett a minimálbér

Az év elején 22 uniós tagállamban átlagosan 9,7 %-kal emelték a minimálbéreket. Az EU minimálbér irányelvét 2024. november 15-ig kell a tagországoknak átültetniük a nemzeti jogrendszerbe. Az irányelv a mediánbér 60 %-át jelölte meg méltányos minimálbérként. (A mediánbér az, aminél a dolgozók fele többet, fele kevesebbet keres.) A minimálbér-emelésekkel a

Tovább »
Hírek

A kartell hullámai tovább is terjedhetnek

A Camion Pro nevű fuvarozói érdekképviselet olyan – nem a nyilvánosságnak szánt – dokumentumokkal rendelkezik, amelyek alátámasztani látszanak a gyanút, hogy a tiltott áregyeztetés már a nyolcvanas évek közepe óta folyik. Amennyiben a Camion Pro állítása beigazolódik, más megvilágításba kerül majd az eddigi eljárás. A kérdésben 2024  júniusában várható a

Tovább »
Hírek

Újra indul az autógyárak elleni kartell ügy

Az IVECO, az MAN, a DAF, a VOLVO, a DAIMLER és a SCANIA ellen indított kartelleljárás 2017-ben lezárult – de nem végleg. A Finanzialright Claims GmbH nevű hamburgi ügyvédi iroda most újabb csoportos keresetet nyújt be az autógyártók ellen. Azok a fuvarozók, akik az említett cégektől 1997 és 2016 között

Tovább »
Hírek

A legbiztonságosabb utak az Unióban

A besorolás fő szempontja, hogy egymillió lakosra vetítve hány halálos közlekedési baleset történik, de a közúti infrastruktúra állapotát is figyelembe veszik. A legbiztonságosabb utakkal rendelkező országok: Norvégia, Svédország, Nagy-Britannia, Dánia, Svájc. Németország a hetedik a sorban. A legutolsó helyen Románia áll, előtte pedig Szerbia, Bulgária, Horvátország és Portugália.  Romániában egymillió

Tovább »
Hírek

Hány évre lesz szükség az elektromos átálláshoz?

Ha az összes gyártókapacitást azonnal átállítanánk az elektromos meghajtású járművekre, akkor is 16 évbe telne a világ összes járművének a lecserélése (90 millió autóról van szó). A gyakorlatban a járműpark teljes elektromos átállásához kétszer ennyi időre, kb. 30-35 évre lesz szükség. A Bosch cég vezérigazgatója jutott erre a következtetésre, amiből

Tovább »
Hírek

Lengyelország megszüntette a szlovák határ ellenőrzését

A határellenőrzéseket az illegális bevándorlás és az embercsempészet miatt rendelték el még tavaly októberben a lengyel hatóságok. Márciustól csak szúrópróbaszerű ellenőrzésekre számíthatunk a határközeli térségben.  Forrás: Verkehrsrundschau

Tovább »
Hírek

Olcsóbb az elektromos?

A Transport & Environment Európára koncentráló civil szervezet becslései szerint 2030-ban az utakon közlekedő új teherautók 30%-a nulla kibocsátású lesz. Az Európai Unió a tehergépkocsik kibocsátásával kapcsolatban az alábbi elérendő célokat tűzte ki: 2030-tól 45%-kal alacsonyabb károsanyag-kibocsátás az 1990-es évek szintjéhez képest 2035-től 65%-kal alacsonyabb károsanyag-kibocsátás 2040-től 90%-kal alacsonyabb kibocsátás.

Tovább »
Hírek

Második hónapja csökken az európai fuvarozói kapacitás  

A német logisztikai szoftverszolgáltató, a Transporeon adatai szerint idén januárban és februárban csökkent az európai fuvarozási kapacitásindex. A kapacitásindex megmutatja, hogy a piacon egy adott időpontban mennyi jármű (és vele raktér) áll rendelkezésre. 100 alatti érték esetén nincs elég jármű az áruk elszállítására, míg felette raktértúlkínálat van. A kapacitásindex 2022

Tovább »